Jelentkezz és nyerj 100.000 forintot

117

Most 100.000 forintot nyerhet az a 18 év alatti extrém sportoló, aki jelentkezik a Support me programra. Az ötlet Hegedűs László triál bajnoké, aki így szeretné támogatni a lelkes sportolókat. A felhívásra bármilyen extrém sportot űző fiatal jelentkezhet.

Nagy lehetőség áll most a fiatal extrém sportolók előtt, hiszen 100.000 forintot nyerhetnek a Hegedűs László triál bajnok által patronált tehetségkutató programon. A felhívásra a 18 éven aluli extrém sportolók jelentkezését várják.

HEGEDŰS LÁSZLÓ, Guinness-világrekorder, triál pro versenyző: ,,Ez ugye a fiataloknak egy óriási nagy segítséget tud jelenteni. Főleg az extrém sportokban, hogy a karriert egy kicsit tovább folytassák és megvalósítsák azokat a célokat, amiket ebből a pénzből meglehet. Én ahogy visszaemlékszem, amikor fiatal voltam számomra is egy óriási segítség lett volna, hogy ha van olyan program, mint a miénk.”

A nyereményből kiváló sporteszközöket vásárolhat majd a győztes. BMX-et, rollert, görkorcsolyát, vagy gördeszkát.

HEGEDŰS LÁSZLÓ, Guinness-világrekorder, triál pro versenyző: ,,Egy triál biciklit nehezen tudnának összepakolni ebből az összegből, viszont egy kezdő géppel már el tudnak indulni. Emellett védőfelszerelések, illetve versenymegjelenések, hiszen a versenyekre is útiköltséget kell fizetni, nevezési díjat, nem beszélve a regisztrációkról. Tehát én azt mondom, hogy egy komplett szezont külföldi versenyekkel tudnak finanszírozni a fiatalok. Ezen nem a világkupákat értem, hanem a közeli országokban megrendezésre kerülő versenyeket.”

A tehetségkutató programra február 20-ig lehet jelentkezni. A résztvevőknek egy másfél-két perces videót kell készíteniük, amiben bemutatkoznak, elmondják mit sportolnak és mik a későbbi terveik. Valamint egy részletet arról, ahogyan épp az extrém sportot űzik. A jelentkezéssel kapcsolatban bővebb információk a Hegeshow youtube csatornáján elérhetők. Hege arról is beszélt, hogy a csapatával most több projekten is dolgoznak.

HEGEDŰS LÁSZLÓ, Guinness-világrekorder, triál pro versenyző: ,,Többek között az is el fog dőlni, hogy megyünk-e ki Kínába fellépni, ami egy óriási dolog lenne, de erről majd akkor beszélnék bővebben ha lefixálódott. Ami még lesz most Magyarországon és amiben benne vagyok én is, az az X-triál Világbajnokság.”

A Világbajnokság március 29-én lesz a Papp László Sportarénában – mondta Hege, aki arra biztatja a fiatalokat, hogy minél többen éljenek a lehetőséggel és jelentkezzenek a tehetségkutató programjára.