Karácsonyfa díszítő versenyt hirdet a város

875

Jótékonysági karácsonyfa díszítő versenyt hirdet a város, családoknak, civil szervezeteknek és alkotó csoportoknak. Jelentkezni saját készítésű díszekkel lehet november 27-ig. A december 10-én feldíszített fákat szerény körülmények között élő családoknak ajándékozzák majd.

A karácsonyfa díszítő verseny legfőbb célja az ünnepekhez kötődő hagyományok felelevenítése, az együtt töltött idő és az adományozás – mondta a rendezvényszervező Détári-Lukács Ágnes.

DÉTÁRI-LUKÁCS ÁGNES, rendezvényszervező: ,,Jótékony kezdeményezés, ami azt jelenti, hogy a feldíszített fákat, majd olyan családokhoz juttatjuk el, akik szerényebb körülmények között élnek. Valamint ez a verseny tulajdonképpen egy csapatépítő, közösségépítő tevékenység is, mellyel rájöhetnek az emberek, hogy nemcsak kapni jó, hanem adni is.”

Idén is családok, civil szervezetek, alkotó csoportok jelentkezését várják a versenyre.

DÉTÁRI-LUKÁCS ÁGNES, rendezvényszervező: ,,Saját készítésű díszekkel lehet nevezni a versenyre. A jelentkezési határidőt is meghosszabbítottuk, hogy legyen idő elkészülni az alkotásokkal. Illetve magát a versenyt december 10-ére tettük, akkor lehet majd feltenni a fára a különböző saját készítésű díszeket.”

A feldíszített fákat a szerényebb körülmények között élő családoknak ajándékozzák majd. Így szeretnék a karácsonyukat még szebbé tenni.

DÉTÁRI-LUKÁCS ÁGNES, rendezvényszervező: ,,Erre mindig a csapatoktól is kérünk jelölést, hogy vannak e az ismeretségi körükben olyan családok, ahol kisgyerek van és nehéz körülmények között élnek. Illetve kértük a segítséget tavaly a Vörös Kereszttől a Máltai Szeretetszolgálattól, a Családsegítő Szolgálattól, illetve a Hajléktalanszálló dolgozóival is beszéltünk.”

Jelentkezni november 27-ig lehet, papír alapú, vagy elektronikus levélben. A nevezésben szerepelnie kell a versenyzők nevének, címének, elérhetőségének, valamint a saját készítésű dísztárgyaikat is meg kell nevezniük. A díszítés december 10-én 14 óra 30 perckor kezdődik a Szabadság téren. További információért hívja a 06/53-500-287-es telefonszámot. .