Karácsonyi műsorral készültek a diákok

1295

Karácsonyi ünnepséget tartottak tegnap a Várkonyi István Általános Iskolában is. A hatodikosok hangulatos és látványos műsorral készültek a tanári karnak és a szüleiknek. Az iskolai ünnepség azért fontos, mert a gyerekek így átélik a közösség erejét és még jobban ráhangolódnak a szeretet ünnepére.

A karácsonyra hangolódtak a Várkonyi István Általános Iskolában is. A diákok ünnepi műsorral kedveskedtek a vendégeknek.

LEFOR GYULA, felsős igazgatóhelyettes, Várkonyi István Általános Iskola: ,,Közeledik a karácsony ünnepe, az öröm, a békesség, a szeretet ünnepe. A hatodikos évfolyam készült nekünk egy műsorral, ami olyan jól sikerült, hogy úgy döntött az iskolavezetősége, hogy ezt bemutatjuk a szülőknek is.”

A gyerekek már hetek óta készültek az ünnepségre – mondta az egyik szervezőpedagógus, Holló Erika.

HOLLÓ ERIKA, pedagógus, Várkonyi István Általános Iskola: ,,Ez egy hagyományteremtő rendezvényünk most már második éve rendezzük így, hogy felső tagozaton is meghívjuk a szülőket és a hozzátartozókat. Az iskolában tartott karácsonyi ünnepség azért fontos, mert az iskolában ez a közösségnek is lehet az ünnepe. Szeretnénk, ha a gyerekek már itt elkezdenének ráhangolódni az ünnepekre.”

Idén különleges műsort adtak elő a diákok. Volt szavalás, éneklés és tánc is.

HOLLÓ ERIKA, pedagógus, Várkonyi István Általános Iskola: ,,Nagyon szerették és úgy vettük észre. Mi már a városban is Betlehemeztünk az egyik osztállyal és úgy látjuk, hogy ez nagyon sokat jelentett nekik.”

A gyerekek mindig nagy örömmel veszik ezeket a kihívásokat – folytatta- hiszen szeretnek kedveskedni szüleiknek és a pedagógusaiknak is.