Képek és zsoltárok

1374

Képi gondolatok a zsoltárok könyvéből – ezt a címet kapta Baán Katalin fotóművész legújabb tárlata. A képeket és persze a címből is adódóan a zsoltárokat  a Kossuth Múzeumban lehet látni és olvasni. A tárlat október végéig várja az érdeklődőket.

A képeket nézegetni, a zsoltárokat énekelni szokás. De van, amikor az érzékek összekeverednek kicsit – fogalmazott a múzeum igazgatója. A kiállítás szól tehát egyrészről a zsoltárokról. Azokról a gondolatokról, amelyek gyönyörű képek mellett olvashatók. És ott vannak tehát a fotók, a Baán Katalinra ily jellemző hangulatú képek. Ez a kiállítás hosszú folyamat eredménye, tavaly pedig életre kelt. 2016 év vége óta már több mint 10 helyen láthatta az országban a közönség. Legfőképpen szakrális helyeken.

BAÁN KATALIN fotóművész: „Most Kőröshegyen a barokk református templom hófehér falán vannak a képek több mint egy hónapja, mert nincs szívük leszedni és meg még nem tudtam hazahozni. De itt az evangélikus templomban is volt a múzeumok éjszakáján. Túrkevén a református templomban, Kecskeméten az evangélikus templomban. De jól mutat kiállítóhelyeken is. Mindig megtalálja azt a megfelelő közönséget, akik azt mondják, hogy jaj, Istenem ez valami más.”

Sokan megállnak gondolkodni a képek előtt. Sok érzelem is felszínre kerül ilyenkor. Megható jelenetek tanúja sokszor maga az alkotó is – mondta Baán Katalin, aki maga is sokszor elérzékenyül, és bátran vállalja érzéseit – erről már megnyitójában az alpolgármester is beszélt.

HEGEDŰS ÁGOTA alpolgármester: „Olyan művész ő, aki nem fél a világ elé tárni gyengeségeit, aki nyíltan felvállalja múltját, küzdelmeit, saját személyes golgotáját és boldogság számára látni, hogy milyen hangulatokat vált ki egyedi látásmódú képeivel a közönségből. Olyan ember ő, aki pontosan tudja és nem feledi, honnan indult, s kinek köszönheti azt, hogy mára sikeres művészként köszönthetik őt, bármerre is jár.”

Ráadásul a fotók nem csak témájukban, az elkészítés módját tekintve is különlegesek.

HEGEDŰS ÁGOTA alpolgármester: „Több mint 10 éve rátalált arra a különleges technikára, ami védjegyévé vált. A hagyományos analóg fényképezés során megörökített pillanatot digitális utómunkával formálja képpé, műalkotásokká. Ő maga is Isten ajándékának tekinti művészetét.”

A kiállítás október végéig látható a Kossuth Múzeumban.