Keszthelyi Luca magasugrásban győzött a 4 főváros tornáján

99

Budapesten rendezték a 4 főváros válogatott sportviadalát, ahol több sportágban – atlétika, labdarúgás, kézilabda, röplabda és asztalitenisz – mérték össze tudásukat az ifjúsági korú sportolók. Ceglédről a még csak 14 éves Keszthelyi Lucát válogatták be a 16–17 éves ifjúsági korosztályúak ellen versenyezni, de nem csalódtak benne. Két versenyszámban, a magasugrásban és súlylökésben kellett képviselnie a válogatottat. A súlylökéssel kezdte, ahol 977 cm-es új egyéni csúcsot lökve a 3 kg-os golyóval a 4. lett. A 3. helyet 1 cm-rel nagyobbat lökve szerezte meg vetélytársa. A következő a magasugrás volt, ahol Luca esély nem adva vetélytársainak, kiváló versenyzéssel nyert. 163 cm-ig hibátlanul ugrott, ezt a magasságot már csak a másik magyar versenyző, Karkiss Léna tudta átugorni. Ezután a lécet feltették 166 cm-re, amit Luca a 2. ugrására átvitt, míg vetélytársa már nem bírt ezzel a magassággal. Így Luca nyerte meg a nemzetközi versenyt. A Budapest válogatott – mind a fiúk, mind a lányok – összesítésben is megnyerte a versenyt a pozsonyi, a zágrábi és a ljubljanai csapatok ellen.

Megosztás