Keszthelyi Luca magyar bajnok

1284

Keszthelyi Luca – és egyben a Ceglédi VSE „újkori” atlétikai szakosztálya – megszerezte első magyar bajnoki címét! A hétvégén – szombaton és vasárnap – rendezték meg a budapesti Syma csarnokban a serdülő és újonc országos fedettpályás atlétikai bajnokságot. A Ceglédi VSE hat versenyzővel képviseltette magát, akik nagyon szép teljesítményt nyújtottak minden versenyszámban.

Keszthelyi Luca a szombaton 60 m-es gátfutásban gyönyörű futással, új egyéni csúccsal bronzérmet szerzett, majd ötösugrásban szintén új egyéni csúcsot ugorva a 2. helyet szerezte meg,  így kapott egy gyönyörű ezüstérmet is a bronz mellé. Tóth Niki, Kirsch Kincső és Juhász Anna 300 m-en indultak és mindannyian a középmezőnyben végeztek. Kincső indult még 60 m gáton,  ahol a középmezőnyben végzett, valamint Juhász Anna indult még az ötösugrásban is, és szép egyéni csúccsal  a 13. helyet szerezte meg.

Vasárnap Szabó Mester Pista kezdte meg a versenyzést 60 m sífutásban és távolugrásban. Sajnos Pista előző nap még beteg volt, így megfelelő erő hiányában nem sikerült egyik versenyszámban sem a döntőbe kerülnie, így csak a középmezőnyben végzett. Ezután Keszthelyi Luca indult magasugrásban, amelyet nagyon magabiztosan nyert meg. Luca 135 cm-es magasságnál  szállt be a versenybe és hiba nélkül megugrotta a 158 cm-t is, s ezt a vetélytársai már nem tudták követni. Luca a sok érme és serlege mellé most már egy magyar bajnoki aranyérmet is magáénak tudhat az előző nap szerzett ezüst és bronz után. A nap befejezéseképpen Tóth Niki és Belme Nelli indult 800 m-en és időfutamaikban jól helytállva szintén a középmezőnyben végeztek.

Serdülő és újonc országos fedettpályás atlétikai bajnokság

Keszthelyi Luca /2004/

Magasugrás 158 cm 1. hely

Helyből ötösugrás 12,70 m 2. hely

60 m gátfutás 9,95 mp 3. hely

Tóth Nikolett /2003/

300 m síkfutás 46,52 mp

800 m síkfutás 2 p 30,91 mp

Kirsch Kincső /2003/

300 m síkfutás 48,9 mp

60 m gátfutás 10,49 mp

Juhász Anna /2004/

Ötösugrás 11,62 m

300 m síkfutás 54,64 mp

Belme Nelli  /2002/

800 m síkfutás 2 p 44,72 mp

Szabó-Mester István /2003/

60 m síkfutás 8,57 m

Távolugrás 4,40 m

Jegyzőkönyvek:

https://atletika.hu/sites/default/files/masz/eredmenyek/2017/198-magyarorszag-ujonc-es-serdulo-fedettpalyas-bajnoksaga-2017-eredmenyek-0205180456.pdf

Luca győztes ugrása:

https://youtu.be/sM6ftiY3gQ8