Két aranyérem az Elekes József Emléktornán

844

Az idei évben már tizennegyedik alkalommal rendezték meg a város neves utánpótlásedzőjéről, Elekes Józsefről elnevezett labdarúgó emléktornát. A ceglédi csapatok kiválóan szerepeltek, két arany-, egy ezüst- és két bronzérem mellett még két negyedik helyezést is szereztek.
A ceglédi utánpótlás labdarúgók által mindig várt palánkos teremtorna első hétvégéjén négy korcsoportban indulhattak a csapatok. Szombat délelőtt az U12-es és U13-as vegyes korosztály mérkőzött, hagyományosan ezt követően nyitották meg hivatalosan a XIV. Elekes József Kispályás Labdarúgó Emléktornát. Tóth György elsőként a torna névadóját méltatta.

TÓTH GYÖRGY utánpótlás szakmai koordinátor: Sajnos egy betegsége miatt korán, 31 évesen be kellett fejeznie a pályafutását, de nem szakított a labdarúgással, ottmaradt a sportág mellett, és áldozatos munkájával edzőként nagyon-nagyon sok tehetséget nevelt ki. Többen eljutottak elsőosztályú játékosként az ifjúsági válogatottba is. Nagy öröm számunkra, hogy fia, Dr. Elekes Csaba itt van közöttünk – nagy tapsot kérek neki –, és segédkezik a díjak átadásában. Egyben ő a csapatunk orvosa, tehát a családi tradíció, a sportnak a támogatása, segítése a továbbiakban is megvan.

Délután az U17-es csapatok mérkőztek meg egymással. Vasárnap pedig délelőtt az U15-ös, délután – hagyományosan a hétvége zárásaként – az U19-es korosztályban csaptak össze az ország több részéről, sőt még az országhatárainkon túlról is érkező egyesületek. Az U19-et kivéve minden korcsoportba nyolc csapat nevezett, a legnagyobbaknál hét gárda indult el az emléktornán. A Ceglédi VSE csapatai pedig remekül szerepeltek ezen a hétvégén! Két arany-, egy ezüst- és két bronzérem mellett még két negyedik helyezést is szereztek, összesen hat különdíj mellett. Az U12/U13-as vegyes korosztályban az U13-as ceglédi csapat mellett az U12-es gárda két csapatot is indított, amelyik közül az egyik meg is nyerte a tornát! A két másik ceglédi alakulat pedig a dobogó harmadik fokáért játszott, amiből az U13-as együttes jött ki jobban. Az U17-eseknél mindkét ceglédi csapat, az U17 és az U16 is éremért játszhatott, az U17 a döntőben a Monortól, az U16 a bronzmérkőzésen a Dabastól szenvedett vereséget. Vasárnap az U15-ös együttes végig meggyőzően játszott, majd a döntőben a Lokomotiva Kosicet legyőzve megszerezte a második tornagyőzelmet is a ceglédieknek.
A hétvége utolsóként pályára lépő korosztályában a ceglédi U19-nek nem sokon múlott a döntőbe jutás, de végül „csak” a harmadik helyért játszhattak, ahol legyőzték a Kecskeméti LC-t, így ők is a dobogón végeztek.
A két nap után elégedettek lehettek a CVSE Labdarúgó Szakosztályának játékosai, edzői és persze a szülők is, hiszen nagyszerű sikereket értek el a gyerekek a különböző korosztályokban. Ezekre a teljesítményekre igazán büszkék lehetnek!
XIV. Elekes József Kispályás Labdarúgó Emléktorna
Végeredmények
U12/U13-as korosztály
1. Ceglédi VSE U12 „A”
2. Monor SE
3. Ceglédi VSE U13
4. Ceglédi VSE U12 „B”
5. UFC Kecskemét
6. Albertirsa SE
7. Kecskeméti TE
8. Nagykőrösi Kinizsi
U17-es korosztály
1. Monor SE
2. Ceglédi VSE U17
3. Dabas FC
4. Ceglédi VSE U16
5. Gyöngyösi Akadémia
6. Pilisi LK
7. Kecskeméti LC
8. Duna-Aszfalt Tiszakécske
U15-ös korosztály
1. Ceglédi VSE
2. Lokomotiva Kosice (szlovák)
3. Karcag
4. Törökszentmiklós
5. Monor SE
6. Duna-Aszfalt Tiszakécske
7. Kecskeméti LC „A”
8. Kecskeméti LC „B”
U19-es korosztály
1. Duna-Aszfalt Tiszakécske
2. Kerekegyháza
3. Ceglédi VSE
4. Kecskeméti LC
5. Pilisi LK
6. Szentmártonkátai SE
7. Nyárlőrinc
Különdíjasok
U13
Gólkirály: Nagy Ákos (Cegléd)
Legjobb kapus: Ságodi Kristóf (Monor)
Legjobb játékos: Sebők Barnabás (Cegléd)
Legjobb ceglédi játékos: Fömötör Balázs
U17
Gólkirály: Márkus Marcell (Gyöngyös)
Legjobb kapus: Mári Konrád (Monor)
Legjobb játékos: Puskás Norbert (Monor)
Legjobb ceglédi játékos: Juhász András
U15
Gólkirály: Barna Máté (Cegléd)
Legjobb kapus: Petró Bendegúz (Cegléd)
Legjobb játékos: Ballók Viktor (Karcag)
Legjobb ceglédi játékos: Ungureán Zsombor
U19
Gólkirály: Menich Benjamin (Cegléd)
Legjobb kapus: Kis Csaba (Cegléd)
Legjobb játékos: Pócsa Zoltán (Duna Aszfalt Tiszakécske)
Legjobb ceglédi játékos: Orlov László

Folytatás február 2-án és 3-án az U9-es, U10-es és U11-es korosztállyal.