Kiemelt ellenőrzés a Csengeri szélen

1359

Kiemelt ellenőrzés volt ma a bedei és a csengeri széli körzetben. A rendőrség, a hatósági állatorvos, a mezőőrség, a közterületfelügyelet és az állatmenhely együtt kereste fel az állattartókat. Sok kutyát vizsgáltak meg, ebből többet el is kellett hozniuk a rossz tartási körülmények miatt.

Újabb ellenőrzést tartottak Klément György önkormányzati képviselő körzetében. A csengeri széli és a bedei környéken vizsgálták a kutyákat. Ennek is, mint a korábbinak az volt a célja, hogy betartassák a kutyatartás szabályait.

KLÉMENT GYÖRGY, önkormányzati képviselő: ,,Immáron több éve csináljuk az évente kétszeri kutyabegyűjtést, illetve kutyatartás felülvizsgálatot, most éppen a Csengeri részre esett a sor. El kell mondani, hogy lakossági kérés is volt e mögött már, mert megint megszaporodott a kóbor ebek száma. De egyébként nagyon érdekes, hogy most volt a kutyaoltás ideje és egy oltás, valamint féregtelenítés közel ötezer forintba kerül és sajnos sok kutyatartó azon egyszerű módot választja, hogy inkább szabadon engedi a kutyáját. Úgyhogy valószínűleg ez is megnövelte a kóbor kutyák számát.”

A megfelelő kutyatartás jogszabályairól a Járási főállatorvos, Dr. Gál László beszélt.

DR GÁL LÁSZLÓ, Járási főállatorvos: ,,És ennek a törvénynek a végrehajtására van egy utasítás, rendelet, amely szabályozza a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló szabályokat tartalmazza. Például, hogy mi az a ketrec, kennel méret, hogy egyedileg tartott kutya esetében egy kutyának a négyzetméter igénye kennel vonatkozásában testsúlytól függően 10 négyzetméter.”

Ezek a jogszabályok mind a gazda gondosságára helyezik a hangsúlyt, hiszen a kiskedvenceknek biológiai szükségleteik vannak, amire a felelős állattartónak figyelnie kell. Az állatoknak biztosítani kell a megfelelő élelemet és a mozgásteret is. A főállatorvos arról is beszélt, hogy a hatóságok, hogyan intézkednek, ha a gazda nem megfelelő körülmények közt tartja kutyáját.

DR GÁL LÁSZLÓ, Járási főállatorvos: ,,A hatósági eljárás során, a hatóságnak mindig mérlegelnie kell, hogy mely jogszabályt sértette, milyen mértékben sértette és egy jog követő állapot helyreállítása irányába kell a hatóságnak minden lehetséges eszközt megtenni azért, hogy a jogkövető állapotba visszatereljük a jogsértőt.”

Ez azt jelenti, hogy adhatnak határidőt az állattartónak, hogy a kötelezettségeit teljesítse, de akár el is kobozhatják a kutyáját. Az elkobzásra most is volt példa a Csengeri szélen, hiszen többször előfordult, hogy a gazdák rossz körülmények között tartották állataikat. A főállatorvos arra is kitért, hogy sajnos romló tendencia most már, hogy egyre szaporodnak a jogsértések.