Kikaptak a Cápák

23

Vereséget szenvedett a Cápák felnőtt csapata a női kézilabda NB II 9. fordulójában. A vendég Inárcs-Örkény vasárnap mindkét pontot elvitte a Gál József Sportcsarnokból.
A Cápák hibáit kihasználva a 7. percben, amikor Egresi gólt lőtt, a vendégek 4-0-ra vezettek. Ezután, a 10. percben a végül 11 találatig jutó Vuletic végre a kapuba talált, így megszerezte csapata első gólját. Az első félidő hátralévő részében felváltva estek a találatok, három-négygólos előnyét az Inárcs-Örkény a 27. percig meg is őrizte. A játékrész hajrájában a ceglédiek felzárkóztak, Tóth Adrien gólját követően 13-14 volt az állás, és annyi is maradt a szünetig. A ceglédiek a találkozó folyamán a 18. és a 41. percben kihagyott két büntetőn kívül sok százszázalékos helyzetből sem tudtak eredményesek lenni, melyekkel talán a győzelmet is sikerült volna megszerezni. Erre meg is volt az esély, hiszen a második félidő két Dobos góllal indult, s amikor Vuletic a 33. percben immár hetedszer talált az ellenfél kapujába, a Kék Cápák 17-15-re vezettek. A találkozó sorsa lényegében a 34-ik és a 39-ik perc között dőlt el. Ez idő alatt a hazaiak nem dobtak gólt, de kaptak ötöt, kettőt még akkor is, amikor emberelőnyben játszhattak. A vendégek tehát újra előnybe kerültek, amit a mérkőzés végéig meg is őriztek. Az eredményen a legvégén Dobos kozmetikázott, ami így végül 30-33 lett.

Megosztás