Kiválasztották az együtteseket

1029

Az ország különböző pontjairól jelentkeztek együttesek a ceglédi utcazene fesztiválra. Az április 28-i esemény szervezői és zenészek választották ki azt a 12 zenekart, akik majd bemutatkozhatnak. Duók, triók, rock és pop zenekarok is jelentkeztek szép számmal, ami azt mutatja: népszerű az utcazene fesztivál.

Tegnap közösen is meghallgatták a zenészek, valamint a szervezők az utcazene fesztiválra jelentkezők produkcióit. Pontozással döntötték el, kik mutatkozhatnak majd be április 28-án. A többszöröse volt a jelentkezők száma azoknak, ahányan ténylegesen zenélhetnek majd a ceglédi közönség előtt a Városnapon. A fesztiválon részt vevő 12 együttes között van duó, pop és rockzenekar is, a kínálat tehát idén is színes lesz. A formációk kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy valóban utcazene hangulatot teremtsenek. Az országban egyedülálló zenei program egyébként évről évre egyre népszerűbb, nem csak az egészen fiatalok, az idősebb korosztály körében is. A belváros több pontján, gyakorlatilag a Rákóczi út teljes hosszán zene szól majd április 28-án. A programnak saját weboldala is van, ahol hamarosan részleteket is meg lehet tudni az eseményről. A fesztivál legjobb zenekarai pedig idén is különdíjban részesülnek.