Környezetvédelmi vetélkedő a Várkonyi iskolában

1218

Környezetvédelmi csapatverseny döntőjét tartották a Várkonyi István Általános Iskolában. A megmérettetésre nem csak ceglédi iskolások neveztek, hanem Jászkarajenőről és Tápiószőlősről is érkeztek diákok. A legjobbak okleveleket, könyveket és kupát kaptak.

Az úgynevezett ,,Tiszta víz” környezetvédelmi csapatversenynek már 6 éve ad otthont a Várkornyi István Általános Iskola. A megmérettetést azért hívták életre, mert a környéken nem volt környezetvédelemmel kapcsolatos vetélkedő – mondta a szervezőpedagógus.

HARSÁNYI BEÁTA, szervező: ,,Itt most nem csak az iskolánkból és ceglédi iskolákból érkeztek versenyzők. Egyébként a döntő zajlik, hanem más településekről is. Jászkarajenőről, Szőlősről is vannak, sőt van egy visszatérő csapatunk Dunántúlról, Gyönkről, ők most sajnos betegség miatt nem tudtak eljönni.”

Minden évben más témára épül a verseny. Most a gyógynövényekkel kapcsolatban kellett felkészülniük a fiataloknak.

HARSÁNYI BEÁTA, szervező: ,,Nagyon nyitottak a gyerekek, nagyon érdeklődőek és számunkra is meglepő volt, hogy a gyógynövények nem egy megszokott téma és hihetetlen módon beleásták magukat a gyerekek a gyónövényekbe, gyógyteákba és mindenféle természetes gyógymódokba.”

Az egyik diáknak Gubinszki Annának is nagyon tetszett a témaválasztás. Anna arról is beszélt, hogy ő mennyire tartja fontosnak a környezetvédelmet.

GUBINSZKI ANNA ESZTER: ,,Én őszintén megmondom, hogy próbálom figyelni, hogy a környezetünk a környéken, otthon nálunk szép legyen. Meg próbálok figyelni arra, hogy jót tanulok-e meg jó lesz-e az, amit éppen csinálok. Átgondolom először, hogy a természetért mit tehetek.”

Az aulában gyülekező diákokat az igazgató Bögös István köszöntötte.

BÖGÖS ISTVÁN, igazgató, Várkonyi István Általános Iskola: ,,Vannak, akik már harmadszorra vannak itt, vannak, akik már régebb óta. Kicsit csökkent létszámban, de annál nagyobb lelkesedéssel jöttetek újra és ahogy látom kékben jöttetek. Reméljük a tiszta víz jegyében ez most is működni fog.”

A versenyen részt vett Polónyi Péter, a Ceglédi Tankerületi Központ referense is.

POLÓNYI PÉTER, referens, Ceglédi Tankerületi Központ: ,,A környezetvédelem fontos, erről nem kell sokat beszélnem, hiszen ti azért vagytok itt, mert ezt tudjátok és szeretnétek megmutatni azt, hogy ebben a témakörben milyen tudással rendelkeztek. Biztos vagyok abban, hogy nagy tudás anyaggal rendelkeztek és ezt be is fogjátok bizonyítani. Azzal, hogy már itt vagytok mutatjátok, hogy számotokra ez a téma fontos.”

A diákok, ahogy megkapták a kérdéssort már neki is láttak a munkának. Együtt csapatban oldották meg a feladatokat. A versenyen 88 diák vett részt.