Kötelező győzelem a bajnokin, február 16-án kupameccs

1206

A női kosárlabda Európa Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén, február 9-én, Kassán ledolgozható, 79:64-es vereséget szenvedett a CEKK. A visszavágóra február 16-án, csütörtökön, 18 órai kezdettel kerül sor a Gál József Sportcsarnokban. A ceglédieknek nem sok idejük maradt a pihenésre, hiszen a kupameccs után két nappal, bajnokin már az MTK-t fogadták.

Álmosan és fásultan kezdett az  Európa Kupa mérkőzés miatt érthetően fáradt  CEKK, aminek a hozadéka az első 5 percben 10 pontos hátrány lett. Ez idő alatt Székely-Horváth két három- és egy kétpontos kosárral vetette észre magát. Az első negyed hátralévő részére, valamint a második játékrészre azért már összeszedték magukat a ceglédiek, akik a vezetést Nagy-Bujdosó 2+1 pontot érő kosarával a 14. percben szerezték meg először. Később, a nagyszünetig fej-fej mellett haladtak a csapatok, 46-46 volt az állás akkor, amikor a játékosok öltözőbe vonultak. Az igazi fordulatot a harmadik negyed hozta meg. A hazaiak magasabb fokozatba kapcsoltak, feljavuló védekezésükkel többször is zavarba hozták a labdát felhozó vendégeket és az ekkor szerzett labdákból könnyű kosarakat is szereztek.  Emellett a szurkolók láthattak látványos, remek megmozdulásokat is. Medgyessy irányításával, ponterősségével, no meg Skoric és Nagy-Bujdosó egyre eredményesebb játékával a harmadik tíz percet 18 ponttal, 27-9-re nyerték meg a vendéglátók. Végül egy negyednyi jó játék is elég volt a papírforma érvényesüléséhez, a végeredmény 93-69 lett. A ceglédiek 93 pontjából Skoric 30, Nagy-Bujdosó és Medgyessy 17-17,   Kányási 9, Katona 7, Maksimovic  5, Kobolák 4,  Serbán és Ruttner 2-2–t dobott.