Közel a döntetlenhez

724

A labdarúgó NB II december 10-i, immár hivatalosan a tavaszi második, összességében huszonegyedik fordulójában a bajnokságban vezető MTK együttesét fogadta a Ceglédi VSE.  A hideg ellenére viszonylag sokan voltak kíváncsiak az összecsapásra, melyet Horváth Tibor vezetett, segítői Pápai Zoltán és Máyer Gábor voltak.

Az egyre erősödő metsző szélben, a körülményekhez képest jól előkészített pályán – melynek minősége a játékidő múlásával érthetően fokozatosan romlott ­– a védekezést remekül megoldó ceglédiek mindvégig kétségessé tették a vendégek sikerét. A hazaiaknak  támadások vezetésére, a labda megtartására viszont csak kevés erejük maradt, így a nagy mezőnyfölényben játszó bajnokaspiráns,  ha nagy nehézségek árán is, a hajrában szerzett góllal megszerezte a győzelmet. A CVSE dicsérete, hogy a találkozó végén a kék-fehér játékosok és szurkolóik kitörő örömmel fogadták a három bajnoki pont megszerzését. A végeredmény: Ceglédi VSE – MTK 0-1.

Ezek után nézzük a legfontosabb eseményeket történésük sorrendjében:

34. perc: Vass Patrik szöglete Torghelléhez került, aki kapásból, nagy erővel lőtt. A Vasutas remekül helyezkedő kapusa, Mursits magabiztosan védett. 37. perc: Ekkor a CVSE jutott szöglethez, amit Nyilas végzett el. A laposan a rövid sarok irányába lőtt labdát Preklet bravúros mozdulattal, sarokkal alig továbbította a jobb oldali kapufa mellé. 40. perc: Lencse került szinte kihagyhatatlan helyzetbe. A csatár már csak a kapussal állt szemben, de lövésével nem találta el a bal alsó sarkot, így kimaradt a találkozó első, igazán nagy gólszerzési lehetősége. 48. perc: Egymás után többen is, így Vass Ádám, majd Torghelle próbálkozott a ceglédi kapu bevételével, de lövéseiket követően a labda rendre kipattant a jó helyen álló védőkről. 49. perc: Szemre is tetszetős Torghelle-Gera kényszerítő után a fiatal középpályás szánta el magát lövésre, de nem találta el jól a labdát, így az el is kerülte a jobb sarkot. 54. perc: Jobb oldali támadás végén Vass Patrik adott be jól, Torghelle is jól érkezett a rövid sarok felé, lőtt is, alig mellé. Ez is nagy helyzet volt. 70. perc: Nyilas távoli szabadrúgása kipattant a kapus Szentpéteriről, Szilágyi ott is termett, de a háló érintetlen maradt. 85. perc: Vass Patrik szabadrúgását Schäfer sodorta közelről a kapu felé. Mursits óriási bravúrral ütötte ki a jobb sarok felé tartó labdát. 86. perc: A félvonal közeléből újabb szabadrúgáshoz jutottak a fővárosiak. Most is Vass Patrik volt az ítélet végrehajtója, aki a 16-os környékére ívelt. A labdát Torghelle fejjel csúsztatta tovább, pontosan Lencséhez, aki kiszorított helyzetből hatalmas gól lőtt a rövid, jobb felső sarokba.  0-1 és mivel a hátralévő néhány percben már nem esett újabb gól, ez is maradt a végeredmény.