Közte húsz

67

A férfi kézilabda NB I/B-ben a Nyíregyházát látta vendégül a Ceglédi KKSE a Gál József Sportcsarnokban.
A találkozó első gólját a nyíregyháziak balkezes átlövője, Kurbely dobta, amire Hajdú Péter révén kettővel válaszoltak a ceglédiek. Ezután egyszer még egyenlő, 2-2 lett az állás, a mérkőzés során utoljára. A jól védekező és lendületesen támadó hazaiak kapujában Tamási remek teljesítményt nyújtott, míg a másik oldalon a két kapus, Nagy és Gadnai csak elvétve védett. Így percről percre nőtt a két csapat között a különbség, az első félidő végén 20-7 volt az állás. Ebben az időszakban elsősorban pontos és eredményes lövéseivel Hajdú Péter, no meg a jobbszélső Gyene jeleskedett. A játék képe fordulás után sem változott. A kapuban a fiatal Alexa bizonyította a tehetségét, míg sorban lőtték a gólokat a ceglédieknél csak a második játékrészben pályára lépők is: Lászlai, Kecskeméti és Müller. A Nyíregyháza házi gólkirálya, Stáb az első félidőben egy, míg a másodikban hatszor talált be a kapuba. Végeredményben fölényes, kiütéses győzelmet arattak a vendéglátók, a végeredmény 43-23 lett.

Megosztás