Kutyakaparó futófesztivál Kocséron

2582

Több mint 270-en jelentkeztek a kocséri Kutyakaparó futófesztiválra. A megyei szintű megmérettetésen volt 5 km-es, 10 km-es és a március 15-ei hősök emlékének adózva volt egy 1848 m-es táv. A programon résztvevők mindegyike pólót és érmet kapott ajándékba.

Több százan kezdték a napot zenés bemelegítéssel Kocséron a Kutyakaparó Csárda előtt A csárda országos hírű Petőfi – emlékhely. Petőfi Sándor 1847 januárjában írta meg a fogadóról a Kutyakaparó című versét. A futóverseny pedig ennek tiszteletére évről évre erről a helyről rajtol.

GÉVAI IMRE, szervező: ,,Az a célja, hogy egyrészt ápoljuk a hagyományainkat, tisztelegjünk Petőfi Sándor emléke előtt és megérezze mindenki, aki ide eljött, hogy mire képes. Petőfi Sándorék sem gondolták a Pilvax kávéházban, hogy mi lesz ebből. Itt is mindenki megtapasztalja, hogy mire képes. Van, aki 1848 méterre képes, van, aki 10 km-re képes.”

A futónapra nem csak felnőttek, hanem egészen fiatalok, sőt családok is neveztek. Összesen 28 településről érkeztek a résztvevők.

GÉVAI IMRE, szervező: ,,Három lehetőség közül választhattak a nevezők. Csapatverseny, erre főként gyermekek, családok neveztek. 1848 métert háromszor, három fős csapatban teszik meg. Úgy érnek be a csárdától a tornacsarnokig. Van, aki erre egymaga képes az 5544 métert fut és az igazi hősök, komoly futók pedig 10 km-t futnak.”

A nevezők mind lázasan készültek a választott táv teljesítésére.

TÓTH IMRE: ,,Leginkább az volt a fő motivációm, hogy szeretnék magamnak és a családomnak bizonyítani. Úgy érzem, hogy így tavasz elején ez egy nagyszerű bizonyítási lehetőség, hogy megmutassam, hogy igen is meg tudom csinálni. Nagyon örülök annak, hogy ilyen közösségben futhatok.”

A megmérettetést Földi László országgyűlési képviselő indította el, egy ágyúlövéssel. A szervezők minden részvevőt pólóval és éremmel ajándékoztak.