Laska főzőverseny

1194

Mintegy 100 csapat mérte össze a tudását hétvégén, a főzőversenyen. Ahogy eddig is, most is a laska volt a középpontban. Több helyi csapat és a térségből, valamint Gyergyószentmiklósról is érkeztek versenyzők.

Szombaton már kora reggel gyűltek a csapatok és elkezdték az ételek előkészítését. Krumplit pucoltak, hagymát szeleteltek és persze a kolbászok, húsok is belekerültek a bográcsba. A versenyen részt vett a polgármester Takáts László is.

TAKÁTS LÁSZLÓ, polgármester: ,,Én úgy gondolom, hogy ez egy nagy össznépi főzés, ami itt van, nagyon sokan vagyunk hála az égnek, idén is közel 100 csapat bográcsába rotyog a laska, vagy valami laska kreáció. Természetesen maga a főzés élménye az egy nagyon jó dolog, meg csapat összekovácsoló ereje van minden ilyen közösségi dolognak. Ezért tartjuk fontosnak, hogy itt legyünk és mutassuk azt mi is, hogy fontos étel nekünk a laska.”

A testület laskája is elkészült a nap folyamán. Imregi Tibor a laska tésztáról beszélt.

IMREGI TIBOR: ,,Ugye nagyon egyszerű ez egy régi, ősi, úgymond hagyományos ceglédi étel. Aminek az alapja a laska tészta. De attól függetlenül bármivel lehet ezt variálni. Lehet főzni például dupla laskát, ha laskagombával, az én nagyapám annak idején, amikor szegfű gomba nőtt, akkor szegfű gombát tett bele, amikor borsó volt, borsót tett bele. Az a lényeg, hogy ez a ceglédi alap, ami onnan indul ki, hogy hagyma, szalonna, kolbász, ez az alap, amit összefőzünk.”

Nemcsak helyiek vettek részt a főzésben, egészen messziről Gyergyószentmiklósról is érkeztek vendégek.

ZSIGMOND ANDRÁS: ,,Van nekünk egy hurutos levesünk, ami az úgymond népi mondás úgy tartja, hogy hurutos laska leves. Ezért szerettünk volna egy olyan dolgot, hogy mutassuk meg mi is, hogy mi az, nálunk, hogy laska. Végül is nem laskát főztünk, hanem egy barátfülét, ami marhahússal van töltve. De minden földi jó, ami nálunk megtalálható az erdőkben, királyvargánya, rókagomba, ez mind belekerült a levesbe.”

A zsűrinek nem volt könnyű dolga, rengeteg ételt kellett kóstolniuk. Az elnök, Nótár László, aki nemrég megnyerte a Magyarország Étele elnevezésű versenyt.

NÓTÁR LÁSZLÓ, séf: ,,Nagyon nagy különbséget nem érzek, van jó, nagyon jó és még annál is jobb. Igazából ez egy boldog főzés, tehát itt mindenki örömmel főz, egy nagyon klassz kis rendezvényre érkeztem, finomak.”

Az idei főzőversenyen a Vándorkupát a Laska Pista csapata vehette át. A Polgármester különdíját a Bogrács Bt., a zsűri különdíját a gyergyószentmiklósi csapat, a lebbencs leves kategóriát pedig az Elastic Kft. nyerte. Természetesen nem csak a laskának, a bornak is nagy szerepe volt a fesztiválon. A hétvégén átadták a Város Bora díjat, amit az Aranyhegyi Pincészet fehér és a Kökény és Fia pincészet vörösbora nyerte el.