Legszebb kerteket és rajzokat díjazták

1635

A legszebb kerteket és legjobb rajzokat is díjazta az önkormányzat. A Szebb virágosabb Cegléd mozgalom keretében több kategóriában hirdettek eredményt, de Cegléd újra csatlakozott az országos konyhakert programhoz is. Ott normál és mini kategóriában hirdettek eredményt.

A Környezetszépítési Programot már 9. éve hirdetik meg a városban. Minden évben egyre többen szépítik, építik városunk képét. A szebb, virágosabb Ceglédért mozgalom kapcsán több ezer palántát osztottak ki a város, hogy ezzel segítse a kertszépítők munkáját. De nem csak társasházak, balkonok, intézmények is sorra szépülnek.

TAKÁTS LÁSZLÓ polgármester:  „És köszönöm az intézmények segítségét, mert ezeken a helyeken a kert kialakítása közösségformáló erején túl a mindennapok feszültségeit is oldják a kicsinosított virágos kertek. Köszönöm azt az aktív részvételt, ami már az egynyári palánta kiosztásától kezdve érezhető volt önökön, az eredményeket pedig a városban járva sok helyen csodálhattuk a nyár folyamán.”

A polgármester külön megköszönte a fiatalok lelkesedését, mert a rajzpályázatra érkezett alkotások azt mutatják, hogy a jövőben is számíthatnak rájuk, van utánpótlás kert és környezetszerető emberekből. A program sikeréről beszélt a Várvag Kft megbízott főkertésze is.

HERVAI GERGŐ megbízott főkertész:  „Bízom benne, hogy a lelkesedés és az odaadás nem hanyatlik és a jövő évben is egyre többen fognak jelentkezni ezekre a szép programokra. És az is nagyon fontos, hogy egyre többen vegyék ki a részüket az önkormányzat azon serénykedéséből, hogy minél több közterületet tudjunk virágosítani, megművelni és csodaszéppé tenni.”

A konyhakert mozgalomban 2 kategóriában versenyezhettek a résztvevők. Normál kategóriában  Jenei Zsuzsanna és Madar Lajos kertje nyert. Ők részt vettek Magyarország Legszebb Konyhakertek  Országos megmérettetésen is ahol Normál kategóriában országos I. helyezést értek el  A mini kategóriában a  Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola vehette át az első helyezettnek járó díjat.  A Szebb virágosabb Cegléd mozgalom kapcsán is több kategóriában versenyeztek a résztvevők. A családi házak közül  Kucsora Tamásnéét ítélte legszebbnek a zsűri   A balkonok közül Varga Kataliné lett a legszebb. A programhoz kapcsolódva az alpolgármester is arra bíztatott mindenkit, szépítse környezetét, hiszen ez mindenki számára jó és hasznos.

HEGEDŰS ÁGOTA alpolgármester: „Én azt szeretném, ha minden utcában minden előkertben kihasználnák a lehetőséget. Ha fű, akkor legyen levágva. A föld, akkor legyen beültetve. Az lenne a célunk, hogy mindenhol a környezetünkben rendezettség legyen.”

Most adták át az intézményi kategória díjait is, első a  Pesti úti Óvoda  lett. A társasházak közül a Jászberényi út 7. lett az első.   A Legvirágosabb utca pedig a Nótás utca lett     Az örökbefogadási program fődíját és a vándorserleget pedig a Cegléd és Térsége Ipartestület  vezetője vehette át.  De gyönyörű rajzokat is láthattak az ünneplők. Hiszen a Mi parkunk, mi kertünk rajzpályázatra több mint 150 rajz érkezett.  A gyerekeket, fiatalokat is díjazták az ünnepségen.  De az alpolgármester versenyen kívül is átadott két díjat. Kisfaludi István és Nagy Gábor szépítő munkáját ismerték el az ajándékkal.