Magyar Kupa – ezüstérmes a CEKK

1057

Ismét sporttörténelmet írt a Magyar Kupában szerzett ezüstérmével a ceglédi női kosárlabda csapat. A négy közé jutáshoz pénteken legyőzték a DVTK-t, majd szombaton a házigazda Peac Pécs elleni sikerrel kivívták a döntőbe jutást – írja a cegledisport.hu. Az aranyért vívott csatában a Sopron volt az ellenfél.

Az első kupadöntőjét játszó ceglédiek hat ponttal elhúztak az első negyedben, de a 18. Magyar Kupa fináléját vívó Sopron, 13-13-nál egyenlített. A Ceglédnél a kezdőötösből négyen is végigjátszották pihenő nélkül a szombati elődöntőt a Pécs ellen, és ezúttal is a Sopronnak volt „hosszabb a kispadja”, de ennek ellenére ismét a CEKK került előnybe. A félidőben aztán már 44–40 volt a tavaly ezüstérmes Sopron javára. A 72–50-rõl induló záró szakaszban már csak a soproni siker mértéke volt kérdéses – tudósított a Nemzeti Sport. A CEKK vezetőedzője, Cziczás László úgy fogalmazott: számunkra ez a döntő arannyal ért fel. Egy félidőn keresztül tartani tudtuk a tempót a fantasztikus Sopronnal, amely megérdemelten lett kupagyőztes, de úgy gondolom, ennek a kosárhétvégének mi voltunk a valódi győztesei – mondta.