Megújul az Összekötő út

1118

30 millió forintot nyert a város az Összekötő út felújítására. A belügyminisztérium pályázatán elnyert forráshoz a város további 15 millió forint tesz. Az előkészítés és tervezés még most kezdődhet el, vagyis a kivitelezésre még 2019-ig várni kell.

Folt hátán folt és gyakorlatilag másfél sávnyi viszonylag jól járható aszfalt. Ilyen most az Összekötő út. Pedig a város egyik legforgalmasabb útja. A Pesti és a Budai utat köti össze. A Belügyminisztérium, önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására kiírt pályázata viszont most lehetőséget ad a felújítására.

KÓNYA ÁGNES önkormányzati képviselő: „45 millió forintból fog megújulni ez az út. Felmarják az aszfaltot illetve megerősítik az útalapokat. Mindezek után pedig egy szinte vadonatúj utat kapunk majd erre a szakaszra. Ennek a munkának a megvalósulása a jövő évre tervezhető, ugyanis még a műszaki megvalósításhoz szükséges terveket, dokumentációkat el kell készíteni, közbeszereztetni kell. De ez a tény, megkaptuk a pályázatra az áldást, ez biztosíték arra, hogy jövő évben ez az út megújulhat.”

Szilárd burkolatú közút felújítása, az út tartozékainak felújítása és egyéb közvetlen költségek. Mindezekre tehát 30 millió forintot nyert a város, amihez 15 millió forintot tesz még hozzá, hogy elkészülhessen az új Összekötő út.