Napelemek a Rendőrkapitányság épületén

272

Mintegy 30 millió forintból helyeztek el napelemeket a Ceglédi Rendőrkapitányság épületén. A KEHOP-os pályázat kapcsán 190 épületgépészeti berendezés kerülhet a tetőre. A munkálatok várhatóan július 31-én fejeződnek be. A napelemeknek köszönhetően az áram költségben jelentős megtakarítást érnek el.

A Ceglédi Rendőrkapitányság épületén már csak néhol látszódnak a cserepek, hiszen egy energiahatékonyság növelő, KEHOP-os pályázatnak köszönhetően napelemeket helyeztek el rajta. A rendőrkapitány örömét fejezte ki, hogy folyamatosan fejlődik a rendőrkapitányság.

TÖRÖK CSABA, r.alezredes, kapitányságvezető, CRK: ,,13 rendőrkapitányság működik egyébként Pest megyei Rendőr-főkapitányság égisze alatt és ezen belül hat rendőrkapitányságot jelöltek ki arra, hogy ilyen jellegű fejlesztést fognak végrehajtani. Hála az égnek ebbe Cegléd is belekerült”

A munkálatok két héttel ezelőtt kezdődtek és mintegy 30 millió forint értékű beruházásról van szó. A kapitányságvezető arról beszélt, hogy a napelemektől jelentős áram költség megtakarítást várnak.

TÖRÖK CSABA, r.alezredes, kapitányságvezető, CRK: ,,És nyilván ezzel kapcsolatosan az üvegházhatás csökkentésében is van szerepe. Ami még külön öröm, hogy emlékezhetnek rá, hogy 2015-ben volt a kapitányságot érintő egy energia hatékonysági beruházás. Itt hőszigetelést és új nyílászárókat kaptak az épületek jelentős a gáz energia megtakarítás, most a villamos energiával leszünk hasonlómódon.”

Összesen 190 napelemet helyeznek majd el az épület tetején. A munkálatok várhatóan július 31-ig tartanak.