Napelemeket szereltek az iskolákra

386

A Ceglédi Szakképzési Centrum Malom téri épületére és három iskolára került napelem a közelmúltban. A megújuló energiarendszerre uniós és állami támogatással valósult meg, összesen mintegy 136 millió forintot nyertek a beruházásra. A napelemeknek köszönhetően a Bem Műszaki, az Ungváry László Kereskedelmi és a Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium is több mint negyven százalékot tud spórolni az energián. A projekt ünnepélyes avatóját ma délelőtt tartották.

KEHOP pályázat, azaz uniós és állami támogatás segítségével kerülhetett napelem az Ungváry László Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskola, a Bem Műszaki Szakgimnázium és Szakközépiskola valamint a Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium épületére, továbbá a Ceglédi Szakképzési Centrum Malom téri intézményére. A megújuló energiaforrás egy újabb lépés, hogy a diákok korszerűbb iskolákban tanulhassanak-mondta a beruházás ünnepélyes avatóján a polgármester.

TAKÁTS LÁSZLÓ, polgármester: A diákok Cegléd városából és a környékből olyan intézményekben tanulhassanak, amik korszerűek, amik gazdaságosan üzemelnek, hanem mert ezekben az intézményekből olyan szakemberek kerülnek ki, akik a város lehetőségeit javítják.

A városban működő vállalkozóknak ugyanis szükségük van a szakképzett fiatal munkaerőre, a gazdaság növekedésében tehát jelentős szerepük van a szakképzési intézményeknek-tette hozzá a polgármester. Földi László, országgyűlési képviselő beszédében úgy fogalmazott: öröm látni, hogy a kormány törekvése, miszerint egyre szebb, korszerűbb intézményben képezzék a diákokat, révbe ér. A megújuló energiarendszerre a Ceglédi Szakképzési Centrum pályázott. 136 millió forintot nyertek a napelemekre.

BUNCSÁK GÁBOR, igazgató, Ceglédi Szakképzési Centrum: Több mint 800 panelt szereltek fel, ezek egyenkénót 260 wattos teljesítménnyel rendelkeznek, és szeretném megköszönni a kivitelezőknek a gyors és hatékony munkát, hiszen kevesebb mint egy év alatt elkészült.

A beruházással az iskolák több mint negyven százalékos megtakarítást érhetnek el az energiaszámlákon. Az avatón a Szakképzési Centrum szakmai vezetője, Szabadi Zoltán és a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője, Katona Miklós is a szakképzés aktuális kérdéseiről, jövőjéről szólt. Mindketten hangsúlyozták: a legfontosabb feladat a szakképzés színvonalának emelése, és hogy a fiatalok piacképes szakképesítéssel kerüljenek ki az iskolából. Ezzel együtt minél többen el tudjanak helyezkedni szakmájukban.

KATONA MIKLÓS, főosztályvezető, Nemzetgazdasági Minisztérium: Jelenleg a gazdasági szempontok alapján egész szépen alakul az, hogy hányan dolgoznak Magyarországon. Jól látjuk a képből, hogy ma 4,5 millió ember dolgozik hazánkban. És mi a célunk? Van egy uniós elvárás: 2020-ra a 20 és 64 év közötti korosztály Európai Unió szintjén 75 %-os mértékben munkába álljon, dolgozni tudjon.

Jelenleg 73 százalékos a foglalkoztatottság- mondta a főosztályvezető. A megújuló energia rendszert szimbólikus a nemzetiszín szalag átvágásával adták át.