Negyedik a tekecsapat

73

Április 27-én rendezték a teke NB I Keleti-csoportjának utolsó bajnoki fordulóját. A ceglédiek a dobogó harmadik fokáért harcoltak a csoportban, s a Fővárosi Vízművekhez látogattak el.
Létszámhiány miatt az ifjúsági játékos Kecskeméti Szebasztiánnak bizonyítani kellett ifjúságiban és felnőttben is. Az első sorban Bíró József (497) és Kecskeméti Szebasztián (474) lépett pályára. Sajnos egyik játékosnak sem ment igazán, így elvesztették a két pontot. A hazaiak szenzációs formában voltak a pálya eredményességéhez képest. Az állás 2:0 és 137 fa a hazaiaknak.
A második sorban Pordán Ádám (474) és Rimóczi Zoltán (524) próbálta meg megszerezni a két pontot és megtartani a reményt legalább a döntetlenhez. Ez a sor szinte az első másolata volt. a játék feléig még volt remény a két pont megszerzésére, de a végére sajnálatosan ez is elszállt. Az állás így 4:0 és 212 fa a hazai csapatnak.
Az utolsó sorban Sápi Tamás (531) és Hűvös Zsolt (478) már csak a szépítésben reménykedve lépett pályára. Ez csak Sápinak sikerült, így a hazaiak magabiztosan győztek.
Teke NB I, Keleti-csoport
Felnőtt
Fővárosi Vízművek SK – Ceglédi VSE 7:1 (3262:2978)
A harmadik helyért összesen három csapat harcolt. A Vilati Eger ha győz, akkor biztos a harmadik helye. A ceglédieknek győzelem esetén az lett volna szükséges, hogy az Eger ne szerezzen, csak maximum egy pontot. A Bátonyterenyének a győzelem mellett a Cegléd és az Eger veresége kellett volna. A sors iróniája, hogy egyik csapat sem tudott győzni.
A bajnokság végeredménye, élcsoport
1. Nyíregyházi TK
2. BKV Előre
3. Vilati Eger
4. Ceglédi VSE
Az ifjúságiaknál a Kecskeméti Szebasztián (414) és Fenyvesi Attila (437) alkotta párosnak nem sikerült besöpörni a két csapatpontot.
Ifjúsági
Fővárosi Vízművek SK – Ceglédi VSE 4:0 (907:851)

Megosztás