Nem szaporodtak a bajnoki pontok

1654

A labdarúgó NB II hétközi játéknapján idegenben, Tatabányán a Budaörs ellen 1:0-ra kikapott a Cegléd. Majd következett a vasárnapi mérkőzés, amikor – a harmincnegyedik fordulóban – a fehér szerelésben pályára lépő és még a feljutásra is esélyes Soroksár együttesét fogadta Albertirsán a bennmaradásért harcoló CVSE. A találkozót Csonka Bence vezette, segítői Máyer Gábor és Csatári Tibor voltak.

A magabiztos Soroksár lépett fel támadólag és már a 4. percben vezetést szerezett.  A védők között – a lelátóról úgy tűnt – a leshelyzetben lévő Lovrencsics kapott indítást, éppen lőni akart, amikor a kapujából kifutó Mursits buktatta. A megítélt büntetőt Gyepes a bal alsó sarokba lőtte. 0-1.

Nem sokat kellett várni a második gólra sem. A 14. percben a jobbhátvéd  Fülöp tört előre, jó csel után Lovrencsicshez passzolt, aki védhetetlenül továbbította a labdát a kapuba. 0-2.

Később a korai sokk után magukhoz tért a Vasutas, egyre többször veszélyeztette a saroksáriak kapuját, aminek a 27. percben lett gól a gyümölcse. Albert Ádám végezhetett el egy szögletet. Remekül ívelt a kapu előterébe, pontosan Asztaloshoz, aki fejjel talált a kapuba. 1-2.

Az első félidő hátralévő részében kiegyenlített volt a játék, ám a 46. percben egy kapitális védelmi hibát góllal büntettek a vendégek. Csilus csapott le egy rövidre sikerült átadásra, kicselezte a kapust is, majd kisvártatva a lábak között a kapu közepébe lőtt. 1-3.

Már az első 45 percben, majd fordulás után is kockáztattak a ceglédiek, hiszen előbb védő helyett középpályást, majd középpályás helyett csatáért küldött be edzőjük, Miskei Attila.
A CVSE 75. percben lőtt második góljában leginkább két középpályásnak volt része. Fröhlich tört be a 16-oson belülre, lövését Jova védte, de a kiütött labda a támadást kísérő Asztaloshoz került, aki biztosan továbbította azt az üres kapuba. 2-3.

Ez után felcsillant a pontmentés lehetősége is. A 87. percben a csereként mintegy 20 perccel korábban pályára lépő Szabót hozta jó helyzetbe Asztalos. A csatár lövését Jova bravúrral mentette, a  kiütött  labdát Szabó óriási helyzetben elhamarkodottan magasan kapu fölé vágta.

Már a hosszabbításban, a 93. percben már minden mindegy alapon a hazaiak kapusa, Mursits is felfutott egy szögletnél és bizony nem sokon múlott, hogy megszerezze az egyenlítő gólt. Fejese alig ment mellé, fölé, így maradt a 2-3, ami a vendég Soroksár győzelmét jelentette.