Nemzeti Vadászkürtös Verseny

1364

Első alkalommal rendeztek Vadászkürtös versenyt. A programnak Albertirsa adott otthont. Hét csapat indult a megmérettetésen. A minősítő verseny célja, hogy felkészítse a vadászkürt együtteseket a nemzetközi versenyekre. Az eseményen az utánpótlás, vagyis a vadászkürtös gyerekek is bemutatkoztak.

Stílusosan, kistraktorral érkeztek a gyerekek a Nemzeti Vadászkürtös Verseny megnyitójára. A színvonalas eseményt először rendezték meg, Albertirsa volt a házigazda. A Magyar Vadászkürt Egylet vezetője köszöntőjében hangsúlyozta: nagyon fontos a vadászkürtös utánpótlás.

AGYAKI GÁBOR, elnök, Magyar Vadászkürt Egylet. Nagyon fontos, hogy tovább vigyük ezt a kultúrát és nagyon fontos, hogy az a gyerek, amelyik ott nő fel mellettünk, magába szívja ezt a kultúrát. A Magyar Vadászkürt Egylet évtizedek óta abból építkezik, hogy a gyerekeket fejleszti, a gyerek csapatokat tanítja.

A színpadon bemutatkoztak a gyerekek. Elsőként a Pipacs Vadászkürt Együttes ifjúsági tagozata fújt három szignált. A fiatalok nagyon élvezték a fellépést, mint mondták: lelkesen járnak oktatásra.

RACSKÓ NIMRÓD: Nálunk a család vadász és nagyon szerették volna, ha terítéken tudnám fújni ezeket a szép szignálokat. – Mióta kürtölsz, mióta tanulsz? – Fél éve kürtölök.

A gyerekek bemutatkozása mellett a profi csapatok versenyzése is elkezdődött. Hét vadászkürt együttes mutatta be műsorát a zsűri és a közönség előtt. Az ország minden tájáról érkeztek csapatok. A cél, hogy felkészítsék őket a nemzetközi porondra.

CSONKA CSABA, elnök, Pipacs Vadászkürt Együttes: Van olyan csapat, aki még egyáltalán nem volt külföldi, nemzetközi versenyen. Egy nemzetközi vadászkürt verseny 80-100 csapat és ezer kürtös vesz részt. Az a célunk, hogy felkészítsük a csapatokat. Mi, a Pipacs Kürtegyüttes már többször voltunk ilyen nemzetközi versenyen, de van aki még egyszer sem.

A csapatok arany és ezüst minősítést kaptak a verseny végén.

CSONKA CSABA, elnök, Pipacs Vadászkürt Együttes: Kapunk a végén egy-egy ilyen szép kalapkitűzőt, oklevelet és a csapatnak ez egy előrelépés, hogy egy ilyen versenyen részt vesz.

Az együtteseknek öt szignált kellett elfújni, négy kötelező és egy szabadon választott művet.