Nyertek a listavezető vendégek

680

A hétvégén az eddig még pontot sem vesztő, így a csoportban fölényesen vezető Inárcs-Ökény együttesét fogadta a tavaszi idényben valamennyi mérkőzését elvesztő Ceglédi Kék Cápák női kézilabdacsapata.  Most, a papírformának megfelelően az ötödik összecsapásukon is pont nélkül maradtak a Cápák.

Már az elején is a vendégek vezettek, de amikor Kisjuhász a 12. percben gólt szerzett, még csak 6-5 volt a javukra. Eddig jórészt fej fej mellett haladtak a  csapatok, de később egyre inkább fölénybe kerültek a vendégek. Nagyon jól használták ki a hazaiak bizony sűrűn előforduló technikai hibáit, az ebből adódó lehetőségeikből rendre kapuba találtak. Így villámgyorsan nőtt is az inárcsiak előnye, akik 7-9 után egymás után ötször is eredményesek voltak, elsősorban a néhány perccel korábban pályára lépő átlövő, Oláh Nóra találataival. A játékrész utolsó gólját Halasi dobta, így a szünetben 8-14 volt az állás. Fordulás után a két együttes között sokáig megmaradt az 5-6 gólnyi különbség, majd egy jobb ceglédi időszak következett.  Halasi és Tóth Ágnes is bevette a jól védő Kvetzák kapuját, 17-21 –re zárkóztak a Cápák, akik ezzel el is lőtték puskaporukat. A végeredmény 19-29 lett.