Nyílt levélben reagált a Jobbik

1093

Nyílt levélben reagált a A Fidesz Helyi Szervezetének pénteki közleményére a Jobbik Ceglédi Alapszervezete. Ebben úgy fogalmaznak: a Jobbik Magyarországért Mozgalom a magasfeszültségű távvezeték ügyének kirobbanása óta kiáll az érintettek mellett, és képviseli is az érdeküket.

A nyílt levélben úgy fogalmaznak, ők kiállnak az érintettekért, ellenben Földi Lászlóval. Véleményük szerint: Földi László mindössze a szavazatok reményében hitegeti a választópolgárokat, az ő érdekükben érdemlegeset nem tesz. A levélben leírják, Földi László megnyugtatónak nevezte Aradszki András államtitkár parlamenti szavait, holott Aradszki csupán cáfolta a vezeték emberre gyakorolt káros hatását! A 400 kV ügye a véletlennek köszönhetően jutott napvilágra, ugyanis azt a Fidesz – több, aktuálisan kirobbant ügyhöz hasonlóan – titkolta a lakosság és az érintettek elől! – fogalmaz a Jobbik, és a levelet azzal folytatják: Volner János a Jobbik frakcióvezetője a tavaly október 13-i és az azt követő összes tüntetésen is részt vett, ahol biztosította a megjelenteket közbenjárásáról. Az októberi tüntetés kapcsán hangsúlyozni szeretnék – emeli ki a közlemény – hogy Takáts László polgármester oly mértékben szerette volna ekkor a tiltakozók hangját elnémítani, hogy a hangosításhoz szükséges áram vételezését is megtiltotta. A Fidesz az egyetlen olyan párt, amely a kezdetektől fogva politikai kérdésként tekint az ügyre, a külföldi cég autóit pedig többre tartja, mint saját honfitársai életét – írják a levélben. A Fidesz volt az egyetlen, aki nem vett tudomást az ügy fontosságáról, majd amikor az érintettek a nyilvánossághoz fordultak, Takáts László volt az, aki nem volt rest a kamerába hazudni, és azt állítani, hogy nem volt tudomásuk a kiemelt nemzetgazdasági ügyről – fogalmaz a szervezet helyi elnöke. Úgy vélik a  fideszes gazdákat nem érinti a probléma, az ő területeiket ugyanis kikerüli a vezeték, beleértve a Fidesz helyi elnökének kúriáját is. A levelet aláíró Terecskei Ágnes úgy fogalmaz: kérem, hogy a hasonló, lakosság megtévesztésére irányuló, hazug nyilatkozatát ezentúl ne a ceglédi adófizető polgárok pénzén fenntartott CTV-n közölje le, egyúttal kéri,  hogy a lakosság érdekeit szem előtt tartva politizáljon, amíg az emberek le nem váltják az Önök zsarnokságtól és korrupciótól átitatott pártját.