Ohát Zalán ötödik az U23-as Eb-n

1862

Az izraeli Tel-Aviv ban rendezték az idei U23-as cselgáncs Eb-t, amelyen a CVSE Judo Szakosztályát Ohát Zalán képviselte a 100 kg-ban. Zalán gyakorlatilag többet volt sérült, mint egészséges. Hat hete a zágrábi Grand Prix elődöntőjében kiugrott a válla. Azóta sem tudott teljes értékű munkát végezni, a műtét elkerülhetetlen számára. Az orvosok „összedrótozták” a versenyre, ahol a körülményekhez képest fantasztikusan judózott. Három szép győzelemmel (litván, holland, svéd ellenfél ellen) az elődöntőbe jutott. Itt sajnos megismétlődött a zágrábi elődöntő. Az orosz ellenfél – a későbbi győztes – ellen kiugrott a válla. A bronzmérkőzésre ennek ellenére is kiállt, de ott a másik orosz, a junior vb győztese várta, aki még egészségesen is lehet, hogy nagy falat lett volna. Az ötödik hely így is csodás eredmény és erőt adhat a jövőre.

Minden ceglédi csapat érmes lett a serdülő és junior csb-n. Az UTE Megyeri úti csarnokában rendezték az idei serdülő és junior csapatbajnokságot. A CVSE mindkét korosztályban és mindkét nemben elindult. Igazi vérmes esélyek a serdülő fiúk között volt. Itt ezüstérmet nyert a CVSE, mindössze 3 segédponttal kikapva a döntőben. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az ellenfél egy kiskaput kihasználva a lehetséges 3 helyett 6 főt igazolt. A többi csapat is derekasan helytállt, mindannyian a 3. helyen végeztek.

Serdülő leány csb – III. CVSE

A csapat tagjai: Hegedűs Lilla, Klein Dorina, Sági Nikolett, Iklódi Anna, Becskeházi Anna, Magyar Gréta, Halmai Ilona.

Serdülő fiú csb – II. CVSE

A csapat tagjai: Pomázi Dominik, Vég Milán, Mozsolits Bence, Dobos Levente, Ürögdi Dominik, Szegedi Dániel, Kerekes Patrik, Kőgyesi Gábor, Szőke Szabolcs, Őze Máté, Borsos Kristóf, Száraz Lőrinc, Kövecsi Marcell.

Junior férfi csb – III. CVSE

A csapat tagjai: Détári Dániel, Meleg Dániel, Pálinkás Milán, Ócsai Sándor, Simoncsik Zoltán, Buczkó András, Őri Csanád, Kurtán Zsombor, Vég Zsombor, Árvai Péter, Kochán József.

Junior női csb – III. CVSE

A csapat tagjai: Iklódi Anna, Klein Dorina, Tamasi Szandra, Özbas Szofi, Kerekes Gréta, Fehér Dóra, Fenyvesi Csilla.