Országos anyanyelvi verseny

815

Országos anyanyelvi versenyt rendeztek tegnap a Szent Kereszt Katolikus Iskolában. A vetélkedő különlegessége az volt, hogy a feladatokat tableten keresztül kellett megoldaniuk a gyerekeknek. A legjobb csapatokat könyvekkel, füzetekkel és tollakkal jutalmazták.

A versennyel szeretnék éltetni és népszerűsíteni a magyar nyelvet. Az országos megmérettetésen a magyar nyelvtan ismerete mellett nagy szerepet kapott a nyelvi kreativitás és a leleményesség is – mondta a szervező pedagógus.

BOGÁDINÉ VELKEY KATALIN, szervezőpedagógus, Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola: ,,Már a hatodik éve szervezzük meg ezt a versenyt, olyan ötlet alapján, hogy először még házi szinten, azaz iskolán belül, majd kiterjesztettük városira, de mivel egyházi iskola vagyunk ezért az egyházi iskoláknak hirdetjük meg főleg. Eddig megyei verseny volt és ebben az évben megrendeztük az első országos versenyünket.”

A versenyen azok a diákok vehettek részt, akik sikeresen teljesítették az előzetes feladatokat.

BOGÁDINÉ VELKEY KATALIN, szervezőpedagógus: ,,Tableten oldják meg itt is, ebbe van közmondás, szólás, de helyesírás is van benne. Nagyon össze kell dolgozniuk. Mi izgulunk egy kicsit ettől, de a gyerekek nagyon jól tudják alkalmazni és nagyon tetszik nekik ez a fajta verseny, hogy nem papíron kell megoldani, hanem érintenek ide-oda és akkor meg vannak a válaszok.”

Minél jobban megismerjük anyanyelvünket, annál szebbnek, gazdagabbnak érezzük  – mondta köszöntőbeszédében az igazgató, Rajta László.

RAJTA LÁSZLÓ, igazgató, Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola: ,,Én köszönöm nektek, hogy vállaljátok ezt a feladatot és tanuljátok. Láthatjátok, hogy egyre szebb és szebb az édes anyanyelvünk. Én köszönöm a felkészítő kollegáknak, akik lelkiismeretesen végzik munkájukat és titeket eljuttattak, elkísértek idáig. Örülök, hogy immár a versenyünk országos minősítést kapott.”

Összesen 64 kisdiák mérte össze anyanyelvi tudását tegnap. A legjobb csapatokat könyvekkel, füzetekkel és tollakkal jutalmazták.