Ötéves a Cegléd Táncegyüttes

1205

 Teltházas gálaműsorral ünnepelte ötödik születésnapját a Cegléd Táncegyüttes szombaton. A kezdetekben huszonöten jártak a próbákra, ez a szám az elmúlt években majdnem a négyszeresére nőtt. Sok gyerek és tizenéves is szerelmese lett a néptáncnak, az együttest minden fellépésen vastapssal jutalmazza a közönség. Legutóbb a Városnapokon léptek fel.

Szinte egy tűt sem lehetett leejteni, olyan sokan voltak a Cegléd Táncegyüttes születésnapi gáláján. A közönség láthatta az egészen kicsiket, vagyis a 4-5 éves korosztályt, a nagyobbakat, és a felnőtteket is. A táncosok sokat készültek az ünnepi műsorra, gyönyörű ruhákban, csodálatos koreográfiákkal lepték meg a szülőket, nagyszülőket, rokonokat, a néptánc szerelmeseit. A Táncegyüttes vezetője elmondta: nagyon örül neki, hogy egyre több gyerek jár az órákra.

MOLNÁR MÁTÉ, vezető, Cegléd Táncegyüttes: Nagyon hiányzott még az első években, hogy a gyerekcsoportok és az ifjúsági csoport egyrészt, hogy létezzen, másrészt hogy egy név alá tartozzon a felnőttekkel, mert nagyon fontos az, hogy a gyerekek lássák hogy ennek van célja hogy lehet felfelé haladni és fontos hogy a felnőttek és a gyerekek ugyanabba a közösségbe tudjanak tartozni.

Összetartó, igazi közösségé formálódott az elmúlt években az együttes. Kedves, nyitott társaság, gyorsan befogadják az újonnan érkezőket. A gyerekek is imádnak az órákra járni, azt is elárulták, melyik a kedvenc táncuk.

VÁGÓ RÉKA: Ördög útja, Pálmácska, igazából nagyon sok táncot szeretek még. – Jók a próbák? Szeretitek? – Igen, nagyon.

HARSÁNYI FRANCISKA. Együtt vagyunk, és tanulunk a régi dolgokból is. – Neked mi a kedvenc táncod? – Ugyanaz, mint a Rékának.

Öt évvel ezelőtt huszonöten jártak az órákra, ma már több mint kilencvenen. Rengeteg fellépésük van, a ceglédi közönség legutóbb a Városnapokon láthatta a táncosokat. Most már kiváló, fix próbahelyük is van, ami nagyon fontos-mondta Molnár Máté.

MOLNÁR MÁTÉ, vezető, Cegléd Táncegyüttes: Jópár helyen próbálkoztunk, most egyelőre úgy néz ki hogy a Művelődési Házban sikerült hosszú távon is megtalálni a lehetőséget a próbákra. A gyerekekkel sajnos heti egyszer tudunk próbálni, ezt majd a közeljövőben szeretnénk bővíteni. A legkisebbek heti egyszer háromnegyed órában próbálnak, az ifjúsági csoport is heti egyszer tud dolgozni.

A felnőtteknek pedig három próbájuk van egy héten. A gálán különböző tájegységek táncait és szabadtáncot is láthatott a közönség. A gála végén pedig természetesen nem maradhatott el a csoportkép és a torta sem.