Padtárs-Art

1360

Két végző gimnazista, Oláh Eszter és Bori Zsuzsanna képeiből nyílt kiállítás iskolájuk klubjában. Eszter rajzait és festményeit, Zsuzsanna fotóit mutatja be a közönségnek. A tárlat izgalmas címet is kapott, Padtárs-Art.

Festmények, rajzok és fotók. Két különböző alkotó, mégis összeköti őket valami. Helyesebben több dolog is – hangzott el a megnyitón.

GULYÁS ZOLTÁN igazgató: „Végzősökről van szó. Minden tanítványban, de különösen bennetek az idén nagyon kedvelem, hogy szeretnétek valamilyen nyomot hagyni abban az iskolában, azokban a termekben és azoknak a fejében, akik itt maradnak még egy darabig, azon a helyen, ahol Ti is nagyon sok időt eltöltöttetek. És azt gondolom, hogy ezzel a kiállítással Ti is bevonultatok a suli, az öreg iskola történetébe.”

Azért is szeret ilyen kiállításokon részt venni, mert mindig rájön mekkora a különbség nézni és látni között – fogalmazott az igazgató. A tárlat megnyitóján Rónai Gábor gondolatait Girst Ádám tolmácsolta.

Eszter rajzait és festményeit, Zsuzsanna fotóit mutatja be a közönségnek. A kiállítás még két héten át látható.