Pályaválasztási kiállítás a Sportcsarnokban

1506

A diákok továbbtanulását, szakma választását szeretnék könnyíteni a ma szervezett Pályaválasztási programmal.  Idén 33 kiállító érkezett a rendezvényre. Nemcsak Ceglédről, hanem a környező településekről is jelentkeztek iskolák. Valamint bemutatkozott a Releve Tánciskola és a Bem iskola rendészeti tagozata is.

Több száz diák töltötte meg ma délelőtt a Sportcsarnokot. Sokakat érdekelt a Pályaválasztási Kiállítás. A döntés nem könnyű pláne ilyen fiatalon, ezért is próbálnak minél többet segíteni nekik – mondta köszöntő beszédében a polgármester.

TAKÁTS LÁSZLÓ, polgármester: ,,Hiszen egy ilyen döntéssel az ember az életét határozza meg nagyban, hiszen az, hogy mit végzünk, milyen szakma van a zsebünkben az nagyban hozzájárul ahhoz, hogy milyen boldogok leszünk az életünkben. Én hiszem azt, hogy az itt jelenlevő fiatalok megtalálják a számításukat.”

A polgármester arról is beszélt, hogy Magyarországon felfelé törekvő gazdasági időszak van jelenleg.

TAKÁTS LÁSZLÓ, polgármester: ,,Egy olyan időszakban, amikor a növekedés a jellemző és mi Cegléd városa azt tapasztaljuk, hogy nagyon sok helyen munka tekintetében nagyon sok munkát tudnánk adni, de nincs aki ezeket a munkákat el tudná végezni. Nincs olyan szakember, nincs olyan vállalkozó, nincs olyan beruházó, aki adott esetben azt a pénzt, ami rendelkezésre áll el tudná költeni.”

Idén 17. alkalommal rendezték meg a Pályaválasztási Kiállítást, melyre összesen 33 iskola jelentkezett.

DR. WETZELNÉ DR. TERBE-SZABÓ CSILLA, hivatalvezető, Ceglédi Járási Hivatal: ,,Örömmel jelentem, hogy egyre bővülő kínálattal tudtuk létrehozni az idei rendezvényt és segíteni önöket a pályaválasztás nagy nehézségeiben, a kiállítók között szerepel még az Országos Mentőszolgálat, Katasztrófavédelem, Magyar Honvédség, Rendőrség kollégái is, akik próbálják még vonzóbbá tenni azt a pályát is.”

Minden iskola standjánál sok diák megfordult, a gyerekek érdeklődtek, kérdezősködtek a képzések iránt. Mega Vivien például nagyon örült annak, hogy részt vehetett a kiállításon.

MEGA VIVIEN: ,,Szerintem tök jó, hogy bemutatják, hogy milyenek az iskolák és érdekelnek ezek a dolgok.”

A rendezvényen bemutatkozott a Ceglédi Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium is, ahol január óta nyelvvizsga központ működik.

ANTALNÉ DEBRECZI IMOLA, pedagógus: ,,A régi Pitman nyelvvizsgának az utóda a LanguageCert nyelvvizsga van jelen a Közgázban és már túl vagyunk két sikeres próba nyelvvizsgán, több sikeres éles nyelvvizsgán, folyamatosan készítjük a gyerekeket és a legközelebbi nyelvvizsgánk az most lesz jövő héten 18-án.”

Egyelőre angol nyelvből lehet vizsgázni alap-, közép- és felsőfokon. Ez a lehetőség nem csak a közgázos diákoknak adott, bárki jelentkezhet rá a titkárságon. A kiállításon bemutatkozott egyebek mellett a Releve Tánciskola. Valamint a Bem József Műszaki Szakközép- és Szakiskola rendészeti tagozata is.