Pazar teljesítmények

75

Az elmúlt héten a Ceglédi Kék Cápák öt korosztálya lépett pályára bajnoki mérkőzéseken és mindegyik győzni tudott. A felnőttek bravúrsorozata álomtavasszá avanzsálódott, ugyanis kilenc mérkőzésből nyolcszor nyerni tudtak az idén. A csepeli rangadó nem szűkölködött izgalmakban sem. A második játékrészben a Cegléd hétgólos előnyét tudták ledolgozni a házigazdák, majd végül egy időntúli hétméterest értékesítve Herceg Réka biztosította be a vendéggyőzelmet. A találkozón Tóth Norbertet ezúttal Bíró Balázs helyettesítette. Az ifik Budafokon nyertek, a serdülők Csepelen diadalmaskodtak, az U14 itthon hozta mindkét meccsét, az U12 pedig Dömsödön verte húsz góllal a Szentendrét, majd kikapott a Solymártól.
Felnőtt mérkőzés
Csepel DSE – Ceglédi Kék Cápák 30–31 (14–20)
Csepel, 80 néző, vezette Győr, Hadas.
Cegléd: Szegedi Brigitta, Juhász Bernadett (kapusok), Herceg Réka 9 (2), Mertlik Mónika 8, Kisjuhász Petra 4 (3), Vuletic Suncica 4, Tóth Ágnes 3, Török Melinda 2, Dobos Renáta 1, Tóth Adrien, Peszeki Laura, Takács Viktória.
Kiállítás. 8, ill. 6 perc.
Hétméteres: 2/2, ill. 5/5.
Az eredmény alakulása: 9. perc: 3-6, 20. p.: 10-11, 31. p.: 14-21, 40. p.: 22-24, 50. p.: 28-27, 57. p.: 30-30.
Bíró Balázs edző: Taktikusan és a megbeszéltek szerint játszottunk, így az első félidőben komolyabb előnyt építettünk fel. A második játékrészben kicsit megrogytunk, feljött az ellenfelünk ikszre és a végjátékban ki-ki meccset játszva, de jobban koncentrálva egy időntúli hetessel sikerült nyernünk. Remekül küzdött a több hiányzóval felálló csapat. Gratulálok!
Ifjúsági mérkőzés
Budafoki KSE – Ceglédi Kék Cápák 29–33 (15–13)
Budafok, 50 néző, vezette Ekes, Gyorcsek.
Cegléd: Oláh Anna (kapus), Peszeki Laura 13 (2), Takács Viktória 11, Simon Anna 3, Mód Klaudia 2, Farkas Fruzsina 2, Kovács Alíz 2, Fedák Antónia, Takó Emese, Fehér Natália.
Kiállítás: 14, ill. 4 perc.
Hétméteres: 3/3, ill. 4/3.
Ade Sowunmi edző: Azzal a tudattal indultunk el, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, mivel a házigazda már csak tőlünk tud ebben a szezonban pontot szerezni, de tudtuk, mi vagyunk az esélyesek. Sajnos az öltözőben maradtunk és 57 percig nem tudtuk azt hozni, ami bennünk van… de a hátralevő 3 percben sikerült megmutatni és eldönteni, kié lesz a két pont. Gratulálok a győzni akarásért mindenkinek!
Serdülő mérkőzés
Csepel DSE – Ceglédi Kék Cápák 18–30 (8–17)
Csepel, 50 néző, vezette Bódis, Bucsek.
Cegléd: Kopcsa Karolina, Semetka Gréta (kapusok), Kökény Hanna 11 (2), Peszeki Laura 6 (3), Takács Viktória 5, Farkas Fruzsina 3 (1), Kovács Alíz 3, Imregi Boglárka 2, Vágány Noémi, Baricza Viktória.
Kiállítás: 4, ill. 2 perc.
Hétméteres: 4/3, ill. 6/6.
Ade Sowunmi edző: Kötelező győzelemért utazunk Csepelre, és ezek a mérkőzések a legnehezebbek, mert sajnos hajlamosak vagyunk az ellenfél lassabb tempóját felvenni és megnehezíteni magunknak a két pont megszerzését. Sikerült 15 perc alatt 5-6 gólos fölényt kialakítanunk és folyamatosan növelni. Olyan jó látni kívülről az akarást, az egymásért küzdést, a csapategységet, ami segített, hogy két lépésre legyünk a céltól! Együtt sikerülni fog!
U14-es eredmények
Ceglédi Kék Cápák – Dunakanyar Kézilabda Akadémia 33–28 (19–2)
Cegléd: Semetka Gréta, Marton Georgina (kapusok), Kádár Kata 8, Pintér Zsófia 6 (2), Kökény Hanna 6 (1), Tóth Fruzsina 3 (1), Pokorny Szintia 3, Fehér Dorina 2, Berényi Norina 2, Pető Luca 2, Horváth Evelin 1, Spolmin Rebeka, Csiszár Blanka, Héda Lorina.
Kiállítás: 2, ill. 8 perc.
Hétméteres. 4/4, ill. 0.
Ceglédi Kék Cápák – Gödi SE 26–9 (14–4)
Cegléd: Semetka Gréta, Marton Georgina (kapusok), Kökény Hanna 8 (2), Pető Luca 4, Tóth Fruzsina 3, Fehér Dorina 2, Pintér Zsófia 2, Kapusi Annamária 2, Pásztor Petra 1, Kádár Kata 1, Csombai Mirella 1, Spolmin Rebeka 1, Pokorny Szintia 1, Héda Lorina.
Kiállítás: 4, ill. 4 perc.
Hétméteres: 4/2, ill. 2/1.
Spolmin Roberta edző: Sikerült két nagyarányú győzelmet aratnunk ebben a fordulóban, így a várakozásainknak megfelelően megszereztük a négy pontot. Mindkét mérkőzés első félideje ragyogóan sikerült, úgy támadásban, mint védekezésben. A második félidőkben időnként egy kicsit alábbhagyott a koncentráció, de ez nem okozott különösebb fennakadást. Voltak jó egyéni teljesítmények, de leginkább csapatként tudtunk jól funkcionálni, aminek külön örülök. Összességében gratulálok a lányoknak a győzelmekhez, és mint mindig, a hozzáállásukhoz!
U12-es eredmények
Szentendre – Ceglédi Kék Cápák 17–37 (9–19)
Cegléd: Kuszkó Cintia, Lázár Anna (kapusok), Orlov Katinka 18 (1), Kaposvári Vanda 9, Öhler Laura 4, Ferenczi Lili 3, Csombai Izabella 1, Dengi Csenge 1, Medveczky Anna 1, Gigor Stella, Vágó Réka.
Kiállítás. 4, ill. 4 perc.
Hétméteres: 0, ill. 3/1.
Solymár – Ceglédi Kék Cápák 26–18 (15–9)
Ceglédi gólszerzők: Orlov Katinka 6, Kaposvári Vanda 5/1, Öhler Laura 5, Csombai Izabella 1, Ferenczi Lili 1.
Kiállítás: 8 ill. 0 perc.
Hétméteres: 0, ill. 2/1.
Pudics Zsolt edző: Két játékos hiányzott betegség miatt, ezért a megszokottól eltérő felállásban kellett játszanunk, ami a legtöbb esetben gondot okozott nekünk. 20 góllal nyertünk a szezonban még nyeretlen Szentendre ellen, majd szenvedtünk a hozzánk hasonló képességű Solymárral szemben. Szomorú vagyok, mert csak töredékét mutattuk az edzéseken tanultaknak, aminek a legfőbb oka az önbizalomhiány.

Megosztás