Péter Aladár egyéniben első, párosban harmadik

609

XIV. TIBHAR OPEN Nemzetközi Senior Asztalitenisz-verseny, Balatonfüred, 2018. július 7-8.
65-69 évesek
Páros (8 induló)
3. Péter Aladár (Szuperinfó-CVSE) – Németh Károly (Bonyhád)
Egyéni (15 induló)
1. Péter Aladár (Szuperinfó-CVSE)
Ha nyár, akkor Balatonfüred és az immár 14-ik alkalommal megrendezett, 157 indulót felvonultató szenior verseny. Az év legrangosabb versenyén – ahogy eddig – most is Péter Aladár képviselte a ceglédi asztalitenisz szakosztályt. A párosban a legjobb 4 közé kerültek, a fényesebb érem nem rajta múlott… Az egyéni verseny során a csoportmérkőzések után a 8-as főtábla következett, ahol folytatta veretlenségi sorozatát és végül kiemelkedve a mezőnyből az összes (5) mérkőzést nyerve lett a korosztálya első helyezettje. A következő állomás Harkány augusztus 4-5-én, ami szintén nemzetközi verseny és bízunk benne, hogy az esélyesség terhe nem nyomja a vállát..