Polgármesterek vacsorája

427

A tankerület stratégiai elképzelésiről, a különböző oktatási intézmények sorsáról tartottak tegnap egyeztetést a polgármestereknek a Ceglédi Tankerületi Központban. A találkozón többek között részt vett a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese és Dr. Dukai Miklós önkormányzati helyettes államtitkár is.

A térség polgármesterei ülték körbe az asztalt tegnap a Ceglédi Tankerületi Központban. A találkozót azért szervezték meg, hogy a résztvevők gondolatokat cseréljenek az önkormányzatok és a köznevelési intézmények aktuális feladatairól. Fontos, hogy minden gyermek megkapja azt, amire hivatott – fogalmazott köszöntő beszédében a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese.

HAJNAL GABRIELLA, szakmai elnökhelyettes, Klebelsberg Központ: ,,Ha felzárkóztatni kell akkor a felzárkóztatást, ha tehetséget kell gondozni akkor a tehetség gondozás. Azt gondolom, hogy ez most nagyon jó úton vagyunk, hogy ezt meg is tudjuk teremteni a jövőben. Szerinte mindannyian tudják, hogy nagyon sok pénz ment el az elmúlt időszakban, az uniós források lévén az oktatásba. Csak annyit említek, hogy 129 milliárd forint ment csak ebben az évben a pályázatokra és a tartalomfejlesztésre.”

Bár a Közép-Magyarországi régió ezekből a fejlesztésekből kimaradt, most kárpótolva lesz. A napokban 20 ezer darab tablet és PC érkezik, valamint 4500 projektor ebbe a régióba. Ebből is látszik, hogy az intézményrendszer jól működik – mondta az országgyűlési képviselő, Földi László.

FÖLDI LÁSZLÓ, országgyűlési képviselő: ,,A Magyar Parlament, amikor megalkotta a 2017, 2018-as törvényét akkor a közoktatásra irdatlan mennyiségű pénzt tett be.  Soha nem látott mértékű támogatásban részesülnek ma a közoktatási intézmények és nem csak az épület fenntartásában, vagy szépítésében, vagy eszközök vásárlásában, hanem a pedagógus bérekben is.”

2010 óta, amióta a mostani kormány irányítja az országot sok minden történt – mondta köszöntőbeszédében az önkormányzati helyettes államtitkár.

DR. DUKAI MIKLÓS, helyettes államtitkár, önkormányzati: ,,Adósságátvállalás, itt azt kell hangsúlyozni, hogy 2010-ig nagyságrendileg forrást vontak ki az önkormányzatokból. 2010-re a kormány arra az elhatározásra jutott, hogy ezt a helyzetet meg kívánja szüntetni. Újragondolta és 1369 milliárd forintnyi adósságot vállalt át az önkormányzatoktól.”

A találkozó résztvevőjit Fodor Gábor a Ceglédi Tankerületi Központ igazgatója is köszöntötte.