Reformáció 500: Ókovács Szilveszter

1640

Hitről, családról, hűségről, az Isten iránti elköteleződésről is mesélt Ókovács Szilveszter és felesége tegnap Cegléden. Az Állami Operaház főigazgatója és neje voltak az első vendégei annak a beszélgetéssorozatnak, amelyet a Reformáció 500. évfordulójára rendeztek. Ókovács Szilveszter úgy fogalmazott: a híveknek tisztelniük kell egymás hitét, egyházát és közösen kell tenni azért, hogy minél többeknek legyen lelki kapaszkodójuk a nehézségek leküzdésében.

Idén 500 éves a reformáció. Cegléden az évfordulóra egész hetes rendezvénysorozatot szerveztek. Minden nap egy-egy közéleti szereplő vall a valláshoz való kapcsolatáról.. Az első rendezvény tegnap volt, a zsúfolásig megtelt Városháza közönségét az evangélikus lelkész köszöntötte. Szlaukó Orsolya a reformáció lényegéről is szólt.

SZLAUKÓ ORSOLYA, evangélikus lelkész: Elindult valami új,valami megformáló, hogy valamit megváltoztassunk. Cegléd városa, az egyház és a város együtt azt próbálja meg, hogy ezt a megújulást, ki-ki saját közösségében megélhesse.

A megújulás fontosságáról beszélt köszöntőjében a polgármester is.

TAKÁTS LÁSZLÓ, polgármester: Minden megújulás a gyökereinkből táplálkozik, és azok a gyökerek,amik itt vannak Cegléden, ebben a közösségben, ebben az országban, az egész magyarság lelkében, ez egy nagyon fontos dolog.

A reformáció bizottság szervezésében elsőként Ókovács Szilveszter és felesége osztották meg gondolataikat. Beszélgetőtársuk Bereczky Őrs, a felszegi református gyülekezet lelkipásztora volt. Az állami Operaház főigazgatója mesélt katolikus felmenőiről, arról, milyen sokat jelentenek a családi minták, a hit, amely egész kisgyermekkorától meghatározó része életének.

ÓKOVÁCS SZILVESZTER, főigazgató, Magyar Állami Operaház: Én a mai napig úgy érzem magam egy igazi jó,régen leparkettázott, régi bútorokkal teli templom az igazi élmény, mindig szeretek ilyen helyre bemenni. Tehát nem lettem pap, ahogy szüleim szerették volna, de örülök annak,hogy nagy családunk van.

Ókovács Szilveszter felesége református hívő, négy gyermekük pedig katolikus. A főigazgató és neje szinte egyszerre mondták: nem jelent gondot hogy más felekezethez tartoznak, tisztelik egymás egyházát

ÓKOVÁCS SZILVESZTER, főigazgató, Magyar Állami Operaház: Nem arról van szó, hogy a saját egyházunk ritiusait, szabályait ne próbálnánk megtartani, csak arról, hogy ha a másik felségterületére tévedünk akkor abba próbálunk beilleszkedni. Tehát nem a sajátjainkat nem akarjuk megtartani hanem nem akarunk elzárkózni a másikétól.

Mindkét családban nagyon fontos volt a hit, az elkötelezettség-folytatta a gondolatot Máthé Zsuzsa. A főigazgató felesége arról is beszélt: sokaknak nincs lelki kapaszkodójuk.

MÁTHÉ ZSUZSA: Ha ott áll a mentőautó és mondani kellene egy imát, nem tudnak. Szerintem olyan lelki deficit van a magyar társadalomban, hogy ez minden egyháznak egy komoly feladata lesz, ha nem is 500 évre, de nagyon   hosszú időre.

A házaspár a hűségről, a családról, gyermekeikről is beszélt.

ÓKOVÁCS SZILVESZTER, főigazgató, Magyar Állami Operaház: A gyerekek megszületése és a velük való esti imádkozás ezek számunkra legalább szakrális alkalmak mint elmenni a templomba.

Az esten Szász Orsolya is megosztott gondolatokat a családról, a szeretetről. A rendezvénysorozat ma folytatódik. A Magna Cum Laude énekese, Mező Misi lesz a vendég.