Református Ovis Bajnokság

974

Idén először rendezték meg úgy a Református Ovis Bajnokságot, hogy előzetesen nem gyakoroltak a feladatokra a gyerekekkel. Ez egy igazi próbatétel, hiszen így látják a szülők és az óvónők is, hogy mennyire értik meg éles helyzetben a rájuk bízott teendőket.

Idén a szülők is szurkolhattak gyermekeiknek a Református Ovis Bajnokságon, amit a ceglédi Tollaslabda Csarnokban tartottak. Most ötödik alkalommal gyűltek össze a megmérettetésre az intézmény óvodásai. Akik bemelegítéssel kezdték a napot. Négy csapatban versenyeztek a kicsik.

ALMÁDINÉ RÓZSA KRISZTINA, óvodavezető, Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda: ,,Szerettünk volna alkalmazkodni a helyhez, ezért olyan versenyszámokat választottunk, aminek kicsit köze van már a tollaslabdához is. A gyerekek először nagyobb labdával, aztán egyre kisebbel végzik majd a feladatokat. Ezek váltóversenyek, ügyességi feladatok, ahol egyensúlyozni kell. Úgy kell majd vinni a tollasütőn a labdát és különböző járás és futás gyakorlatok vannak a feladatok között.”

Most először nem gyakoroltak a versenyfeladatokra a gyerekekkel, ezzel pedig rátermettségüket vizsgáztatják.

ALMÁDINÉ RÓZSA KRISZTINA, óvodavezető, Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda: ,,Szoktak ugyan az óvodákban váltóversenyeket játszani, de azt, hogy ma ide mit válogattunk azt ők nem tudják. Ezért is szerettük volna, hogy minél több szülő eljöjjön. Ma nem csak azt fogják látni, hogy milyen gyors és milyen fürge az ő gyermekük, hanem azt is, hogy hogyan érti meg azt a feladatot, amit most hall itt először. Természetesen óvó nénik bemutatják mi a feladat és utána próbajátékot is játszunk, ahol mindenki számára egyértelmű lesz.”

A tapasztalat az, hogy a gyerekek nagyon szeretnek a csapatért küzdeni, örülnek, hogy együtt érhetik el a jutalmakat. Idén a legjobbak strandra, lovaskocsikázásra és kalandparkba mehetnek majd.