Remek győzelem

549

A női kézilabda NB II-ben a Cápák felnőtt csapata a Csepel DSE-t fogadta. Egy remek első játékrész után még egy hullámzó második félidei teljesítmény is belefért, szép győzelmet aratott az együttes
A Cápák már az első félidőben bebiztosították győzelmüket. A mérkőzés első gólját a kényszer szülte beálló, Dobos szerezte, majd 3-3-ig fej fej mellett haladtak a csapatok. A bajnoki pontok sorsa az ezt követő percekben dőlt el. A jó és eredményes támadások mellé hatásos védekezés párosult, így amikor Herceg a negyedik gólját dobta, a ceglédiek már 10-5-re vezettek az előző bajnoki év ezüstérmese ellen. Az első játékrész befejező részében a különbség tovább, nyolc gólnyira nőtt. Közben a bravúrt bravúrra halmozó Cápa-kapus, Szegedi egymás után két büntetőt is hárított. Nagy része volt abban, hogy a vendégek ebben az időszakban nem tudtak közelebb kerülni a hazaiakhoz. Fordulás után a fővárosiak egymás után négy gólt szereztek, a félidei 19-12-es állás után így 19-16-ra felzárkóztak. Ezután viszont Kisjuhász kétszer is, közben Vuletic pedig egyszer volt eredményes. Ezekkel a gólokkal pedig ismét tekintélyesre nőtt a vendéglátók előnye, akik végül végig vezetve magabiztos győzelmet arattak. A végeredmény 32-27 lett.