Rossz kezdés

76

A labdarúgó NB II huszonkettedik fordulójában a Békéscsaba együttesét fogadta a sárga mezben pályára lépő Ceglédi VSE. A találkozót Nazsa Tamás vezette, segítői Berényi Ákos és Márkus Péter voltak.
Először a Vasutas veszélyeztetett, majd az esélyesebb, a gólhelyzeteit hiánytalanul kihasználó Békéscsaba már az első félidőben bebiztosította győzelmét.
3. perc: Csirmaz húzott el a jobboldalon, Szilágyihoz játszott, aki Nagy Tamáshoz passzolt. Az akciót a középpályás fölé lövése zárta.
16. perc: Szatmári bal oldali beadását a védőket megelőző, közöttük felugró Viczián a hosszú sarokba fejelte. 0-1.
17. perc: Farkas csak szabálytalanul tudta megállítani a kapu felé törő, és a már büntetőterületen belül járó Vólentet. A megítélt 11-est Szatmári értékesítette. 0-2.
41. perc: Urbin még az alapvonal előtt elért egy elérhetetlennek tűnő, hosszú indítást. A kapu elé lőtt labdára Vólent érkezett és nem is hibázott. 0-3.
Szünet után kiegyenlítettebb lett a játék, de a vendégek megérdemelt sikere nem forgott veszélyben.
55. perc: Gyors ellentámadás végén Vólent a hátvéd Mészároshoz fejelte a labdát, aki közvetlen közelről a léc alá bombázott. 0-4.
66. perc: A félvonal közelében a Szélpállal szemben szabálytalankodó Nagy Tamás megkapta a második, egyben kiállítást érő sárga lapját.
80. perc: A csereként pályára lépő Fejes szabadrúgása a kapufán csattant.
84. perc: Fejes baloldali beadását Rybánszky játékostársa, Szélpál szorításában Lukács elé öklözte, akit meglepett a váratlanul hozzá került labda. Nem is találta el a kaput.
Az összességében kevés, kaput veszélyeztető eseményt hozó mérkőzés végeredménye 0-4 lett.

Megosztás