Sajtótájékoztatón értékelt a Fidesz

1199

Biztosan elmondható, hogy 2017 is a fejlesztések éve lesz – így fogalmazott a testületi ülés után tartott sajtótájékoztatón a FIDESZ helyi elnöke. Hörömpő Annamária arról is beszélt, amit a párt a helyi kampányban megígért, azt be is tartotta és be is tartja továbbra is.

Munkahelyteremtés, közbiztonság, a város szépítése – ezek a fő irányvonalak. Fogalmazott a párt helyi elnöke. Ezen irányelvek köszönnek vissza a költségvetésben is – mondta. Cegléd város az összes kiadásából több mint 40 %-ot kifejezetten a város fejlesztésére fordít – emelte ki. A munkahelyteremtés egyik fontos része, a volt Vágóhídon létesülő üzem például.

HÖRÖMPŐ ANNAMÁRIA elnök Fidesz Ceglédi Szervezete: „Közbiztonság növelése érdekében 5 millió forintot szán a város a térfigyelő kamerák kihelyezésére. Polgárőröket továbbra is támogatjuk, többször is igazolta létjogosultságát és így sikeresnek mondható a mezőőrség, továbbra is működtetjük. a mezőőrséget.”

De a Fidesz egyik képviselőjének javaslatára 9 millió forinttal növelik a külterületi közvilágítás bővítését. Az, hogy a fejlődés valóban folyamatos, azt azonban nem csak a költségvetés, de egy  ma elfogadott előterjesztés is bizonyítja – fogalmazott Dr. Ferenczi Norbert.

DR. FERENCZI NORBERT frakcióvezető, Fidesz: „Prognosztizálni kell a 2019 és a 2020-as évre vonatkozóan azt, hogy milyen saját bevételei lesznek a városnak és azt is, hogy milyen kiadásai, hogy milyen adósságot fog vonszolni maga után – ha fog. Jelentem, azt prognosztizáljuk, hogy nem fog Cegléd városa adósságot vonszolni maga után – ez előző évtizedekkel ellentétben. És saját bevételeinket egy növekvő pályára állítottuk. Azt jósoljuk, hogy ezek a saját bevételek nőni fognak.”

Egyrészt mert a gazdaságot érintő növekedés Ceglédet is érinteni fogja, több üzem, cég kezdi meg működését. Nőhet az adó bevételek mértéke és lesz miből finanszírozni a fejlesztéseket – hangsúlyozták.