Sikeres kezdés a Gázmű ellen

646

A tekések is megkezdték szereplésüket az NB I Keleti-csoportjában. Az őszi szezont a negyedik helyen fejezték be (a harmadik helyezettel pontazonosság, illetve a másodiktól egy ponttal lemaradva), és nagy reményekkel indultak neki a tavaszi szezonnak, amikor is – január 19-én – a Gázművek MTE csapatát fogadták.
A felnőtteknél az első sorban Rimóczi Zoltán és Pordán Ádám lépett pályára. Bár megtettek mindent, sajnos nem sikerült megszeretniük a pontokat. Az állás 0:2 és 51 fa a vendégeknek. A második sorban Hűvös Zsolt és Bíró József mérkőzött. Bírónak nem ment igazán a játék, így féltávnál Zsiros Gyula váltotta, aki kiélezett harcban maradt alul ellenfelénél. Hűvösnek szerencsére jól ment a játék és további lendületet adott neki, hogy ellenfele csak szenvedett a pályán, így magabiztosan megszerezte a pontot. Az állás 1:3 a vendégeknek, de már a ceglédiek vezettek 12 fával. Az utolsó sorban Szarka Péter és Sápi Tamás lépett pályára. A párharc előtt az eredmény függvényében cél volt mind a két csapatpont megszerzése. A hazaiak is és a vendégek is jól játszottak. A vége előtt 10 dobással a vendégek vezettek, de szerencsére a ceglédiek fordítani tudtak és megszerezték a győzelmet jelentő két csapatpontot, valamint megtartották a többletfát is. A végeredmény 5:3 a Ceglédnek.
Teke NB I, Keleti-csoport, 12. forduló
Ceglédi VSE – Gázművek MTE 5:3 (3269:3243)
Cegléd: Rimóczi Zoltán (543), Pordán Ádám (544), Bíró József és Zsiros Gyula (503), Hűvös Zsolt (571), Szarka Péter (555), Sápi Tamás (553).
Az ifjúsági játékosoknak sikerült magabiztosan begyűjteniük a két pontot.
Ifjúsági
Ceglédi VSE – Gázművek MTE 4:0 (1004:805)
Cegléd: Világosi Attila (504), Kecskeméti Szebasztián (500).
Január 26-án a listavezető Eger otthonába látogatnak el a ceglédi tekések.