Sikeresen vizsgáztak a lovak

1477

Öt ló vizsgázott le ma lovasterápiás feladatokból a Pszicho-Pata és Lovasterápiás Központban. Az állatokat a Magyar Lovasterápia Szövetség ügyvezető alelnöke mérte fel. A vizsga azért is fontos, mert így kiderül, hogy az adott ló mennyire alkalmas a terápiás foglalkozásra.

Az egészen pici pónitól a normál méretű lóig mindenki sikeresen vette a lovasterápiás vizsgát a Pszicho-Pata Lovas és Lovasterápiás Központban. A felmérést azért találták ki, mert fontos, hogy biztonságos körülmények között történjen a terápia. A terápiás lónak sokféle elvárásnak meg kell felelnie. A lovak viselkedését már egészen a lóápolástól, felszerszámozástól figyelik.

BOZORI GABRIELLA, ügyvezető alelnök, Magyar Lovasterápia Szövetség: ,,Hogy viselkednek végig a munka alatt, illetve más lovak társaságában, hiszen a terápiában sokszor van az, hogy több ló dolgozik egyszerre, vagy több gyerekkel foglalkozunk. Aztán van egy kondíció vizsga, ahol megnézzük a lovak általános egészségi állapotát, mozgását, ezen kívül a lovaknak be kell tudni mutatni azt, hogy futószáron jól dolgoznak és a futószárazó utasításainak minden jármódban megfelelnek és ezen kívül pedig a díjlovaglásban is be kell mutatni, hogy a lovas segítségekre megfelelően reagálnak.”

Bozori Gabriella öt lovat vizsgáztatott és mind nagyon jól teljesített. Az ügyvezető alelnököt a lovak viselkedése meggyőzte arról, hogy biztonságosan fognak majd dolgozni a terápiák alatt is.

BOZORI GABRIELLA, ügyvezető alelnök, Magyar Lovasterápia Szövetség: ,,Azt tartjuk mi, mint a Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány nagyon fontosnak, hogy ezt a tevékenységet ne csak olyan lovak végezzék, akik alkalmasak erre a feladatra, hanem olyan szakemberek dolgozzanak, akik megszerezték a megfelelő képesítést.”

A Csemőhöz közeli lovasterápiás központban Dr. Szabó-Balogh Virág klinikai gyermek-és ifjúságszakpszichológus tartja a foglalkozásokat.

DR. SZABÓ-BALOGH VIRÁG, klinikai gyermek-és ifjúságszakpszichológus: ,,Én döntően gyerekekkel, serdülőkkel foglalkozom. Klasszikus keretek között egy pszichodiagnosztikát is lefolytatok. Tehát ez egy több ülésből álló alkalom. Ennek során már van, amikor a lovakkal is picit ismerkedünk, de itt még lovasterápiás elemeket nem annyira használok. Ezt követően, amikor a diagnosztika lezajlott és egy terápiás cél, illetve egy állapot is felmérésre került akkor döntjük el a szülővel együtt, hogy milyen irányba akarunk dolgozni.”

A lóval végzett terápia nem feltétlen arról szól, hogy a gyermeket a lóra ültetik.  Sokszor csak megfigyelnek.

DR. SZABÓ-BALOGH VIRÁG, klinikai gyermek-és ifjúságszakpszichológus: ,,Nálunk a lovag félrideg tartásban vannak tehát klasszikus ménesi körülmények között. Sokszor kimegyünk a kliensekkel a lovakhoz és ő megfigyeli, hogy melyik ló az, amelyik a rangsorban elől van, milyen domináns viselkedést mutat a többiekkel szemben. Az agresszív, vagy passzív, vagy asszertív és rögtön témában vagyunk adott esetben.”

A lóval való együtt dolgozás egyebek mellett segít az optimális kockázatvállalás, az önkontroll és az érzelmi kontroll kialakításában. De jól fejleszti az empátiát és a türelmet is.