Sorsfordítás – kiállítás Nagykőrösön

183

Szintén az Arany-Napokhoz kapcsolódva különleges kiállítás nyílt Nagykőrösön a Városháza épülete előtt. A rendhagyó tárlat a paraszti társadalom kegyetlen felszámolását mutatja be képeken és történeteken keresztül.

Emlékeznünk kell mindarra, amit a létező szocializmus diktatúrája elkövetett a magyar parasztsággal szemben – fogalmazott beszédében Dr. Czira Szabolcs Nagykőrös polgármestere.

DR. CZIRA SZABOLCS, polgármester, Nagykőrös: ,,Emlékeznünk kell arra a kísérletre, amellyel lelkét és szellemét akarták megtörni azzal, hogy elvették tőle a jogos jussát, örökségét és megélhetését, a földet. Emlékeznünk kell, hogy tudjuk milyen értékes is és drága dolog a föld és a lehetőség, hogy a magyar ember művelhesse azt meg. Emlékeznünk kell, hogy hűségesek maradjunk az előttünk járók örökségére és meg tudjuk tartani azt, ami a miénk.”

A kiállítás megnyitó ünnepségén részt vett az országgyűlési képviselő is. Földi László az emberi irigységről beszélt.

FÖLDI LÁSZLÓ, országgyűlési képviselő: ,,Népes számú gyarlóságaink közül ez az, ami talán a legkönnyebben előcsalogatható a lelkünk mélységéből, hogy aztán a pusztítás szolgálatában aljas célok elérése érdekében használják fel. Féltjük amink van, viszont néha összehúzott szemöldökkel nézzük azt, akinek több jutott. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy nem tisztességes úton szerezte meg a javait, sőt igazából nekünk járna mindaz, amit ő tulajdonol.”

Ezzel pedig szembe kell néznünk – hangsúlyozta Földi László. A Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke Földváryné Kiss Réka is köszöntötte a részt vevőket.

FÖLDVÁRYNÉ DR. KISS RÉKA, ELNÖK, Nemzeti Emlékezet Bizottság: ,,Azt gondolom, hogy ezekre a kiállításokra, amiket most végig viszünk az országban Nagykőrös mellett több mint 20 helyen mutatjuk be, azokra az iskolai vetélkedőkre, azokra a nagyobb és kisebb dokumentumfilmekre azért van szükség, hogy újra és újra elmondjuk és megértsük, hogy ami a szüleinkkel és nagyszüleinkkel történt az velünk is megtörténhetett volna. Az nem valami távoli múlt, 400 ezer emberről beszélt képviselő úr, felfoghatatlan.”

A Sorsfordítás című vándorkiállítás a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és az Országgyűlés Hivatala Közművelődési és Közgyűjteményi Igazgatóságának égisze alatt indult útjára. A célja pedig az, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a Kádár-korszak elején néhány év alatt a teljes agrártársadalmat belekényszerítették a termelőszövetkezetekbe.