Sütinap jótékony céllal

1216

Jótékonysági süteményvásárt tartottak ma a Kossuth Gimnáziumban. Az osztályok által bevitt édességeket árulták egész nap. A befolyt összeget a Szemem Fénye Alapítványnak ajánlják fel. A gyermek hospice támogatása kiemelten fontos az iskola számára, a diákok évente több rendezvényen is pénzt gyűjtenek karitatív céllal.

Minden szünetben nagyon sok diák állt sorba a süteményes asztaloknál. Volt mákos, túros, hagyományos magyar és különleges ízvíilágú édesség is. A finomabbnál finomabb sütik vásárlásával jótékony célt szolgáltak a diákok.

PÁKOZDI PETRA, elnök, Diákönkormányzat:  Először „Köszi kávé” napot tartottunk, de a kormányrendelet szerint már kávét nem árusíthatunk középiskolában, ezért „Idesüss-sütinapot” szerveztünk, ami azt jelenti, hogy minden osztályból ketten sütnek süteményt, és pár üdítővel is hozzájárulnak és ez a felajánlás a Szemem Fénye Alapítványnak megy ez a felajánlás.

Az alapítvány a daganatos beteg gyerekek ápolását, ellátását segíti. A Gimnázium évek óta nagyon sokat tesz azért, hogy támogassa a karitatív szervezet. Az öltözz pirosba nevű akciót is minden évben megtartják, amivel szintén a rákos kisbetegeket segítik. A karitatív tevékenység évek óta nagyon fontos a gimnazisták számára.

PÁKOZDI PETRA, elnök, Diákönkormányzat: Minden diák nagyon komolyan veszi ezt, és úgy látom, hogy direkt ezért is vesznek és például a visszajárót nem kérik el, szóval úgy gondolom, hogy nagyon szépen és nagyon komolyan állnak ehhez a témához.

A Diákönkormányzat gondolkozik azon, hogy a Szemem Fénye Alapítvány mellett más szervezetet is támogassanak a jövőben-mondta a tanulóifjúságot képviselő elnök, Pákozdi Petra.