Szent István Kupa

967

Szent István Kupát rendeztek a Sportcsarnokban. A megmérettetésre Székelyudvarhelyről, Dabasról és Gyöngyösről is érkeztek csapatok. A verseny egy nagyon jó erőfelmérő és segíti a csapatokat a bajnokságra való felkészülésben. Az első helyezett csapat kupával térhetett haza.

Az edző  éppen a ceglédi csapatot látta el hasznos tanácsokkal a következő meccsekre. Színvonalas mérkőzéseket láthatott a közönség, hiszen minden csapat oda tette magát és végig szoros küzdelmeket játszottak egymással – mondták a szervezők.

PÁSZTOR JÓZSEF, szervező, Ceglédi Kézilabda Klub SE: ,,Tulajdonképpen akkor merült fel ennek az ötlete először, amikor a Székelyudvarhellyel felvettük a kapcsolatot. Először mi voltunk kint náluk és onnantól minden évben egyszer-egyszer mi ősszel megyünk, ők pedig augusztusban jönnek. Ekkor találtuk ki azt, hogy legyen a Szent István kupa, ami télen-nyáron aktuális.”

Idén nyolcadik alkalommal rendezték meg a Szent István Kupát, amin évről-évre szívesen részt vesznek a fiatalok. A versenyen az ifjúsági korosztály játszott, ahol 18 év a felső korhatár.

PÁSZTOR JÓZSEF, szervező, Ceglédi Kézilabda Klub SE: ,,Szeretik, mert beleilleszkedik a felkészülésbe és egy nagyon jó erőfelmérő a bajnokságok előtt, valamint a ceglédiek is nagyon szeretnek kimenni az a környezet, sokkal másabb, mint itt Magyarországon. Ahogy látom a Székelyudvarhelyiek is szívesen jönnek, majdnem hagyomány az is, hogy a Dabas és a Gyöngyös is résztvevője a tornának.”

Természetesen a jól szereplők jutalma sem maradhatott el. Több kategóriában díjazták a játékosokat. Az első helyezett csapat kupát vihetett haza, a többiek oklevelet kaptak, valamint külön díjazásban részesült még a legjobb kapus, a legjobb játékos és a legjobb góllövő.