Színes programok a Falunapon Csemőben

1137

A fiatalok és az idősek is megtalálták számításaikat a csemőiek legnagyobb ünnepén, a Falunapon. A programokat úgy állították össze, hogy mindenki jól érezze magát. Egyebek mellett volt főzőverseny, hagyományőrző játékok, játszóház, esténként pedig neves előadók koncertjei várták a kilátogatókat.

Sokan kilátogattak idén a csemői Falunap és Virágünnepre. A szervezők színes programokkal várták a résztvevőket.

DR. LAKOS ROLAND, polgármester, Csemő: ,,Nekünk az a dolgunk, hogy programokat szervezzünk és olyan alkalmakat kínáljunk, ami egy lehetőség az emberek számára, hogy összegyűljenek, hogy mosolyogjanak egymásra, hogy tudjanak örülni minden percnek, a virágnak, a világnak és a szülők feladata az, hogy hozzák magukkal a csemetéket és azt, ami 21 éve zajlik minden év július első szombatján az ilyen módon legyen átörökíthető, hogy szállhasson szülőről gyermekre.”

Szombat délelőtt finom illatok terjengtek a levegőben. A főzőversenyre idén is sokan neveztek. A helyi önkormányzat csapata bográcsában például mintegy 200 adagnyi étel rotyogott.

NAGY ERIKA, aljegyző, Csemő: ,,Az önkormányzat vendégei részére főztünk gulyáslevest csipetkével, meg csirkepörköltet nokedlival.”

De a környékről is érkeztek a megmérettetésre. Cegléd önkormányzata is ízletes ételt készített.

SZENDREI LÁSZLÓ: ,,Ez egy szarvaspörkölt lesz, egy fiatal dám borjúból. Mindent megteszünk azért, hogy mi legyünk a legjobb helyen és finom legyen, jó legyen.”

Ezt a fajta pörköltet már többször elkészítették, de mindig kicsit változtatnak rajta, hogy minél ízletesebb legyen. A Falunapon különleges házikenyereket és házi sajtokat is kóstolhattak az érdeklődők. Egy helyi baráti társaság már évek óta gyűjti a jobbnál jobb recepteket.

OLDALNÉ PÁNCZÉL GABRIELLA: ,,Ez a kenyér egy Graham liszttel készült kenyér, tehát látszik is rajta, hogy barnább a színe. Nincsen benne semmiféle adalékanyag. Kenyérliszttel dolgozunk, Graham lisztet szoktam bele tenni, víz, élesztő és só. Öregtésztával dolgozom, ami azt jelenti, hogy előre készítek egy élesztős tésztát.”

Gabriella arról is beszélt, hogy nemcsak a felnőttek, hanem a fiatalok is kiveszik részüket a csapatban.

OLDALNÉ PÁNCZÉL GABRIELLA: ,,Nekünk is az a célunk, hogy egy fiatalabb generációt is ki lehessen belőle nevelni, mert igaz, hogy itt most ez annyira nem látszik, de a csoport egyébként nagyon vegyes, tehát vannak fiatalok is.”

A szervezők játszóházzal és hagyományőrző programokkal is készültek. Délutántól pedig koncertek várták a kiérkezőket. A rendezvény hajnali kettőig tartó discoval ért véget.