Színjátéknak minősítette a társadalmi egyeztetést

1319

Színjátéknak minősítette a polgármester által kezdeményezett, a Szentháromság park felújításáról szóló társadalmi egyeztetést Földi Áron. Az LMP helyi csoportja nevében úgy fogalmazott: véleményük szerint nem hallgatták meg, és ha mégis, akkor nem vették figyelembe a különböző szervezetek, érintettek véleményét.

Elkezdődött a Szentháromság park felújítása. A munkálatok kapcsán az LMP helyi szervezete nevében Földi Áron kereste meg híradónkat. Elmondta: nem a tér megújulásával van problémájuk, hanem azzal, hogy hogyan és milyen tervek alapján történik.

FÖLDI ÁRON, LMP: „Sajnálom, hogy a polgármester úr által kezdeményezett társadalmi egyeztetés színjáték lett. Ugye megkerestek civil szervezeteket, például a Városvédő Egyesületet is, amelynek ülésén én is jelen voltam. És a véleményeket nem hallgatták meg úgy tűnik. Azt a véleményt sem, amely a tervek teljes újragondolásáról szólt volna, illetve azt a véleményt sem, amely bizonyos fák, facsoportok megmaradásáról szólt volna. A városban az a hír terjedt el, hogy bizonyos  fák meg fognak maradni, de ez téves információnak bizonyult a mellékelt kép alapján.”

Földi Áron egy kérést is megfogalmazott a tér átépítése kapcsán.

FÖLDI ÁRON: „Az lenne a kérésünk, hogy a továbbiakban, a tér további felújítása során jobban vegyék figyelembe ezeket a véleményeket. Ezekről visszacsatolás is érkezzen azok számára, akik tették a javaslatokat. Továbbá azt is szeretnénk kérni, hogy a közvetlen érintetteket, például a katolikus egyházközséget, annak plébánosát is vonják be ebbe a tervezésbe, hiszen ez a legérintettebb csoport.”

Földi Áron úgy fogalmazott: az sem szerencsés, hogy a húsvéti időszakban kezdték el ezt a munkát. Az LMP helyi csoportja azon lesz, hogy a társadalmi egyeztetést elősegítse, ennek érdekében konzultációt is kezdeményeznek Szebeni Dáviddal, a Ceglédi Városfejlesztési Kft vezetőjével.