Tehetséges ceglédi gördeszkás

1296

Európa Bajnokságon a profik versenyén lett bronzérmes a ceglédi gördeszkás, Tűri Zoltán. Az extrém sportoló számos nagy ellenfelet utasított maga mögé. A megmérettetésen Amerikából, Svédországból, Hollandiából és más egyéb európai országokból is érkeztek versenyzők.

A ceglédi gördeszkás már több mint 10 éve űzi ezt az extrém sportot. Első deszkáját, még 2003-ban vásárolta és rá két évre, a sok gyakorlás után részt vett az első versenyén is.

TŰRI ZOLTÁN: ,,Még, amikor óvodába jártam, akkor láttam gördeszkázó fiatalokat és nagyon megtetszett ezzel a sporttal járó szabadságérzet, illetve a kreativitás kimutatása. Én úgy vagyok a gördeszkázással, hogy amikor éppen egy trükköt csinálok, arra a pár pillanatra az az időintervallum az enyém. Azt csinálok ugrásközben, amit szeretnék.”

Azóta is töretlenül edz és gyakorol mindennap, ami meglátszik eredményein is. Most például a Padernborni Freestyle Európa Bajnokságon ért el szép eredményt. Profi kategóriában bronzérmes lett.

TŰRI ZOLTÁN: ,,Ugyanezt szeretném csinálni a továbbiakban is, amíg csak menni tudok és rengeteg lehetőség van, amire még nem jöttem rá. És szponzorjaimnak szeretnék eleget tenni, illetve szeretnék egyre több saját trükköt beadni és terjeszteni, életben tartani a freestyle stílust.”

Számos szép eredmény tudhat már maga mögött, de legnagyobb sikerének a 2011-es amatőr világkupa 2. helyét tartja. A gördeszka stílusok közül Tűri Zoltán a freestyle vonalat képviseli.

TŰRI ZOLTÁN: ,,Ez a stílus a 80-as 90-es években élte a fénykorát. 2000-es évek elejére szinte teljesen eltűnt, csak néhány nagyobb régi arc űzte ezt a sportot, ők tartották életben. A 2000-es évek vége felé újra előjött és mi elhatároztuk, hogy életben fogjuk tartani.”

Erről a stílusról azt kell még tudni, hogy a deszkás nem használ rámpát, csak a sima talajon mutat be trükköket. Például egyensúlyozást, egykerekezést, élen való megállást és további kombinációkat – magyarázta a gördeszkás.