Téli sportnapot rendeztek

830

Focimeccsek, kerékpártúra, tájfutás és játékos hétpróba is várta a kisebbeket és nagyobbakat a város téli sportnapján.  Cegléden rendszeresen vannak sportnapok, ahol valamennyi korosztály számára kínálnak mozgásos elfoglaltságot. Télen azonban még nem volt ilyen esemény.

 Cegléden rendszeresen vannak sportnapok, ahol valamennyi korosztály számára kínálnak mozgásos elfoglaltságot, télen azonban még nem volt ilyen esemény. Szombaton, az ünnepélyes megnyitó előtt és után már zajlott a hat csapat részvételével megrendezett dühöngő bajnokság. Mindeközben már érkeztek a különböző programok szervezői, így Szűcs Péter is, aki tájékozódási versenyt és városi túrát kínált az érdeklődőknek.

SZŰCS PÉTER: „Egy tájékozódási túraversenyt szerveztünk, ahol Cegléd 90 pontját lehet  felkeresni. Ez egy taktikai verseny, mert 3 óra áll rendelkezésére minden versenyzőnek, hogy kiválassza azokat a pontokat, amelyeken a legtöbb pontot tudja gyűjteni.”

A résztvevők menetlevelet és térképet kaptak, ezek alapján keresték fel a helyszíneket, ahol kérdések is várták őket.

SZŰCS PÉTER: „Ha erre válaszol, megkapja az ahhoz tartozó pontot. Minden helyszínnek más értéke van, nyilván a távoli pontok többet érnek, a közelebbiek kevesebbet, viszont a közelebbiek sűrűn vannak. Tehát ki kell taktikázni, hogy mi a célszerűbb, hogy a közeli pontokat keresik inkább fel, vagy a távoliakat.”

De a nap folyamán óvodásokat, és szüleiket játékos sportversenyre várták, volt kerékpártúra, nordic walking is. A résztvevők emléklapot kaptak,és kisebb ajándékok is várták a résztvevőket, a legjobban teljesítőket pedig kupával is jutalmazták.