Teltházas minden turnus

1090

Edzések, strandolás, játékok – így telik egy nap a kézilabda edzőtáborban. Idén is három turnust szerveztek Ceglédre, mindegyik teltházas. Nemcsak a helyiek jelentkeztek a táborba, a környékbeli településekről is érkeztek fiatalok. A legfontosabb ilyenkor, hogy a gyerekek jól érezzék magukat – mondta a táborszervező, Pudics Zsolt.

Már a második turnust tartják a Sportcsarnokban. A héten több mint 30 fiatal vesz részt az edzőtáborban. Legtöbbjük egyébként is űzi ezt a sportot.

PUDICS ZSOLT szervező: „95 %-ban olyan gyerekek jönnek, akik valahol kézilabdáznak. Szerencsére most már a környező településekről, sőt Vecsésről is van itt egy kislány. Összesen 2-3 olyan gyerek van, aki nem kézilabdázik.”

Mindennap játékkal, edzéssel és különleges programokkal telik. Vagy éppen olyan játékkal, ami edzés is egyben. Hiszen például a védekezésről sokat lehet tanulni fogócskázás közben is.

KÖKÉNY HANNA : „Az volt a lényege, hogy ugye voltak védekezők, akiknek meg kellett akadályozniuk, hogy fogók megfogják az emberüket. És szerintem ezzel azt akarta a Gepa elérni, hogy a védekezésünk jobb legyen.”

Hanna például 5 éve kézilabdázik. A legtöbb táborozó számára pedig szintén nem ismeretlen ez a sport. Vagyis valóban nagy hasznát veszik az itt tanultaknak. No meg persze élvezik a kikapcsolódást is.

ORLOV KATINKA : „Már egyszer voltunk strandon, meg volt a számháború, már sorversenyeztünk is. Gondolom, Te is kézilabdázol egyébként is. Mióta? Amióta ténylegesen meccsezek, az egy éve van.”

Van aki a labdajátékok szeretete miatt, van, aki azért választja ezt a sportot, mert megtanul küzdeni és bármilyen nehéz helyzetben a maximumot adni. Legalábbis Alíz például ezért választotta a kézilabdát. És egyáltalán nem bánja, hogy a tábor nem csak a szórakozásról szól.

KOVÁCS ALÍZ: „Táborba általában kikapcsolódni járnak a fiatalok, itt viszont kőkemény munka is van. Nem baj? Igen, ugyan nem olyan kemények, mint az edzések szezonban, de itt is tanulunk új dolgokat, úgyhogy teljesen jó.”

De persze a szórakozás is jól esik nekik. Főleg, hogy minden táborban rengeteg ajándékot lehet gyűjteni. Idén leginkább Haribo ajándékok várják az ifjú sportolókat.