Több mint 6 millió forint gyűlt össze

979

Több mint 6 millió forint gyűlt össze a Nagykőrösi Szakkórház és Rendelőintézet számára a hazai gyógyszergyártó cég rendezvénysorozatán. Az összegből a szemészek által használt réslámpát szeretnének vásárolni. A programon ingyenes szűréseken vehetett részt a lakosság.

A nagykőrösi Deák téren számos egészségsátor várta az érdeklődőket. A cél kettős, hiszen a szűrővizsgálatokon résztvevők egészségükről is meggyőződhettek, valamint ezzel a helyi Rehabilitációs Szakkórházat is támogatták. A hazai gyógyszergyártó cég programjára kilátogatókat a polgármester Dr. Czira Szabolcs köszöntötte.

DR. CZIRA SZABOLCS, polgármester, Nagykőrös: ,,Hogy én mit teszek az egészségemért? kevesebb mérget kell enni, én rendszeresen kerékpározom. Álljunk ki a városunkért, álljunk ki a városunkért, minél több pontot gyűjtsünk össze, hogy minél több adomány gyűljön össze a Nagykőrösnek.”

A Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet főigazgatója pedig arról beszélt: mennyire jó lehetőség, hogy a programon számos szűrővizsgálaton vehetnek részt az érdeklődők. Valamint kitért arra is, hogy a nap végén összegyűlt összegből egy szemészeti réslámpa beszerzését tervezik.

TANKÓ ÁGOTA, főigazgató, Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet: ,,Két nagy forgalmú szakrendelésünk van, ebből az egyik a szemészet és ezért választottuk őket, mert ahol napi 80 beteg megfordul ott fogjuk tudni legjobban használni ezt az eszközt. Érezni fogja a lakosság, hogy amit ma nem tudunk az nekik fog újra vissza csatlakozni.”

A rendezvényen a gyógyszergyártó cég PR és kormányzati kapcsolatok vezetője is köszöntötte a kilátogatókat.

BEKE ZSUZSA, PR és kormányzati kapcsolatok vezetője, Richter Gedeon Nyrt.: ,,Az egészségtudatos gondolkodást népszerűsítsük. És nem utolsó sorban egy nap alatt annyi fajta szűrést tudnak elvégezni, ami lehet, hogy a magyar egészségügy keretein belül, akár fél évet is igénybe venne. Én arra buzdítok mindenkit, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel. Hiszen azon kívül, hogy a város számára és a kórház számára gyűjtenek, sokat tudnak tenni a saját egészségük érdekében is.”

A programon egyebek mellett szív és érrendszeri betegségeket szűrtek, de volt gyógytorna, nőgyógyászati tanácsadás és csontsűrűség mérés is. A gyógyszergyártó cég 2 millió forint alapadományt ajánlott fel a rendelőintézetnek. Az összeget a rendezvényre látogatók részvételükkel és aktivitásukkal növelhették. A helyiek lelkesedését mi sem bizonyítja jobban, hogy a nap végére több mint 6 millió forint gyűlt össze.